Amikor vakít a szemedbe a Nap… amikor bemászik a dübörgő ütem a füledbe… és a szíved is felgyorsul. Katarzis…
Igazi péjnteken vagyok túl xD. Igen… a péjntek definíciója: a hét utolsó ledolgozásra váró napja, ami hatalmas hülyeséggel, orbitális röhögésekkel, és nagy bulizásokkal zárul.
~ terasz rulez n__n ~
Jól éreztem ma magam. Önmagam lehettem… nem tudom, de ez az érzés mostanában kicsit elhagyott, és most visszatalált hozzám.
A lelkem néha csak lebeg… néha egyedül van a hatalmas, szürke felhők ködében, néha pedig besüt a nap a kis otthonba.
Az életben meg kell tanulni nevetni, és önfeledten élni. A szabályokat nem indirekt módon áthágni… inkább átlépni rajtuk. Aki nem hagyja magát, azt nem fogják korlátozni…
S most írok. Igen, megint levelet írok… csak ma már nem követem el azt a hibát, hogy kézzel… most egy meghívást írok. Valamiféle „végső” találkát szeretnék vagy nem is tudom… talán most lehull az összes felépített érzelmi kőfal, s valami egészen új fény tölti be a szívem. Nem tudom… lehet, hogy egy korszak a végét járja. Lehet, hogy rájöttem, hogy valóban jobbat érdemlek, és érzelmileg nem vagyok már gyerek…
„Ki nem magányos, szeretném én azt tudni, még az is, akinek van valakije, csak még nem jött rá.” (Szabó Magda)
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése