Lass die Hunde los!

Hát kedvesem… azt hiszem ugyanazzá váltunk. Igen. Mindenképpen.

Hazugságok… illúziók… összeroncsolt boldog emlékképek… a bizalom és tisztelet elveszítése.
Nem hittem volna, hogy ez így tud fájni. És ez most nem a szerelem. Ez egy picivel talán összetettebb dolog. Egy barátság.

Mikor érünk el arra a pontra, hogy már alig érzékeljük a valóság szikráit? Most minden annyira más… annyira mély, és érthetetlen… minden szinte kissé természetfeletti.
Miért írom ezt?
Van egy ember az életedben, aki –némi erőszakossággal- kiharcolja magának azt, hogy az első helyre kerüljön. Ezáltal rengeteg szeretetet, bizalmat, tiszteletet és még sok más jó dolgot kap. S most alanyt váltok.
Észre sem vettem, hogy hirtelen irányítani kezdtek, és már csak más emberektől tudhattam meg, hogy mennyire vakon megyek a „legjobb barátom” után.
Pár hónapja veszélyes sebességgel kezdtünk lefele rohanni életünk zentijéről. Felnyílt a szemem, és láttam, hogy mik folynak a hátam mögött… borzasztó felismerés volt.
Lehetett volna némi lehetőségem azzal az emberrel intézkedni, aki nagyon közel áll a szívemhez, de ezt az én „legjobb barátom” nem hagyta…. Inkább átvette az irányítást, mint mindig. Ő diktált. S a végén persze mint mindig beadta a kulcsot…

~ Hatalmas a vihar… elfújta a földbe gyökerező szeretetet is. Mindent elvitt a Gonosz. Mindent, mire építkezhettem. S most nincs hol laknom. Szívek kivetettje lettem.
Megint elindulok… s nagy harc árán… visszaszerzem a helyem. ~

Nem is a hibákon van a hangsúly, hanem azon, hogy a borzasztó emberi természet, a becsvágy, és minden egyéb ilyen „változás”, vagy a kemény élethez való hozzásimulás mennyire tönkre tud tenni egy emberi kapcsolatot.
S mi a legeslegrosszabb? Amikor itt ülsz… és gépelsz… és rájössz, hogy elveszítetted a „legjobb barátod”… mert szembeszállt veled… és hagyott elveszni…

Ajánlás:
Kedvesem… elsősorban Neked, mert tudom, hogy ezen Te is keresztülmentél.

És Anett, Neked legfőképp. 8 éven keresztül voltál a legjobb barátnőm. Rengeteg mindent éltünk át együtt, együtt kezdtünk írni… együtt lettünk TH fanok. Nagyon hasonlítottunk, mégis voltak néha kemény harcaink, de… úgy érzem, hogy az egység mindig megmaradt. S most, 2 év után, hogy már máshová járunk iskolába, és mások vagyunk, nekem még mindig nagyon jó barátom vagy. Hacsak egy-egy kommentár, vagy „lájkolás” erejéig is, de én látom, hogy az a láthatatlan háló soha sem fog megszakadni. Mert mi igaz barátok vagyunk…

Geisterfahrer.