Van egy hely. Egy hely a szívemben, ami nyitva állt. Beáramlott sok-sok érzés. Jó is, rossz is. Nem tudott bezárulni előtted… valamiért nem. Ott volt a lehetőség, hogy belépj. Be is léptél, s el is futottál. Nem voltál képes magad után behúzni a kaput, mert féltél, hogy megfulladsz a fényben. Te féltél a fénytől… a szeretettől… mindentől, amit Neked adhatok, azaz most már csak adhattam volna.
A szenvedély, mi felgyúlt úgy tűnik, nem volt elég forró és égető ahhoz, hogy hamuvá porlassza az elveket és a fájdalmakat.
Kedvesem. Egyszerű leszek. Nem tudom, hogy szerettél-e, de az biztos, hogy nem voltál képes félrerakni a negatív érzéseidet, és igazán élni. Visszavágtál a saját fegyveremmel… azt suttogtad „Élj a pillanatnak!”, s közben hazudtál. Vagyis játszottál. Az ármány, és a legenda teremtés fegyverei lettek egy gyenge lelkű fiúnak. Te sem tudod, hogy mit teszel.
Az én szívem ott volt. Világított Neked a sötétben. Bármit tehettél vele, de… te elmentél. Úgy, ahogy szoktad. Elhagytál. Fáj-e? Igen. De ezt senki se tudja… csak te? Te, aki mindent átéltél? Kétlem.
~A fénylő Nap a szemembe sütött. A szívdobbanás a fülembe kúszott. A végzetem elemésztett. Az Ördög elvitte a szívemet… ahogyan elvitt téged is…~
Kenny-nek, aki összetörte a szívem... és akit leírhatatlan szenvedéllyel szeretek talán ebben a másodpercben is.
De leginkább Lacinak, az én egyetlen, igazi szerelmemnek. Köszönöm, hogy itt voltál nekem.
Egymásba fonódtatok. Eggyé lettetek. S elhoztátok a végzetet nekem.
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése