A Balatonon

Van egy szerelmem. Egy el nem múló, lágy, simogató érzés, amely –bár messze van-, időről-időre mégis visszatérek hozzá.
Lassan lépdelek a vízben, figyelem, ahogyan a napsugarak megcsillannak a felszínen. Körbeölelnek a smaragd hullámok, finoman simogatnak… emlékeztetnek a régi időkre, hogy gyerekként mennyire vártam, hogy újra a Balatonban fürödhetek. Engem inspirál a tiszta víz látványa és érzete. Sok fájdalmat lemos rólam, és rögzíti bennem a tudatot, hogy bármikor visszatérhetek ide megnyugodni.

***

Adrus, köszönöm neked ezt a túrát. Sokszor gondolok arra, hogy milyen kevés idő alatt mennyi mindent éltünk át. Láthattad, hogyan változom… hogyan szenvedek, és aztán hogyan engedem el a sok rosszat. Ha rád gondoltam, mindig felébredt bennem tudat, hogy muszáj egyedül (is) boldognak lennem, és nem érezhetem magam magányosnak, hisz nem vagyok az. Annyi szép dolog vesz körül… olyan sokan segítettek nekem!
Fontos megélni az életünkben egy ilyen időszakot is. Erre te tanítottál meg :)

Tudod, sokszor gondolok arra, hogy igenis a legszebb boldogságot érdemeljük, mert jó emberek vagyunk, tiszta lélekkel. Azt kívánom neked, hogy ha majd megszeretsz valakit, az pontosan úgy lássa a bensődet, ahogyan én. Tiszteljen az erődért, és szeressen a különleges személyiséged miatt.
Egy részem sohasem változik meg. Még mindig álmodom arról, hogy milyen jó lenne igazi férfit, párt találni, és eközben a legszebb barátságot is megőrizni. Szeretnék néha belelátni a jövőbe, hogy kicsit megnyugodhassak a jelenben, hogy igen, biztosan meg fogjuk majd találni a saját boldogságunkat, és nem veszítjük el a baráti egységünket sem.
Minden erőmmel azon leszek, hogy megtarthassam a csodákat és a kincseket az életben.

The Dreams Of Dorothy

Inspirálódjatok! Kövessetek itt is :)

Sail Away

Újra a vízen. A szél belekap a hatalmas vitorlába, és csak szállok. Semmi és senki nem számít. Nem érdekből szeretek hajózni. Azt érzem, a lelkem egy darabja összekapcsolódik a természettel, és megszűnik a valóság. Minden más, ha a hajóról tekintek rá. Legyen az a part, vagy az életem…

Csendesen ringat a víz… mintha csak egy visszatérő, kellemes álomban lennék. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezt is megtapasztalhattam és volt bátorságom ahhoz, hogy újra a fellépjek a fedélzetre.

Az életben néha felbukkannak ősrégi kapcsolatok, amiket könnyedén beleszuszakoltunk egy kicsiny fiókba az agyunkban, mondván –úgysem számított, nem is volt szerelem… nem volt semmi sem. Na az én szívemben ilyen nincsen.

Felszakadtak a sebeim, könnyeket csaltak a szemembe… pedig nem akartam én már soha többé tönkrement kapcsolatokon sírni. Aztán hirtelen keresgélni kezdtem a valódi okot, hogy mi bánt engem most?

Megpróbáltam a Kapitánynak szívet adni… magamból is kitéptem egy darabot, csak hogy az ő lelke megszülethessen. Tegnap döbbentem rá, hogy nekem nem sikerült az, ami most egy másik nőnek (látszólagosan) igen. Soha sem lehetettem elég jó… én kudarcot vallottam. Ez a gonosz és féltékeny kis gondolatfoszlány beékelte magát a fejembe, és nem hagyott elaludni.
Akinek a legjobban küzdöttem a szerelméért, annak én soha sem kellettem teljes „szépségemben”.
Szinte ijesztően őszinte volt a beszélgetésem a Kapitánnyal. Egy futó, sötét pillanat erejéig úgy éreztem, hogy a lelkeink helyet cseréltek… ürességet éreztem, most először (!) életemben. Neki volt valaki a szívében -aki nem én voltam-,  és aki semennyit sem ér valójában, de attól még ő birtokolja azt a helyet…
Milyen helyet? Ugyan mennyire lenne méltó hozzám ez a hely?
 Mielőtt elkezdenénk valamin naaaagyon nagy erőkkel szenvedni, egy kicsit hagyni kell az agynak, hadd ítélje meg, hogy érdemes-e belecsúszni egy ilyen önsajnálat hullámba.

Mint a Kapitány pszichológusa, elmondhatom, hogy a „sérült” szó teljesen új értelmezést nyert számomra.
Miért nem vagyunk elég jók valakinek? Miért kell mindig más, ha én egyértelműen jobb vagyok?
Egészen egoista módon ki merem jelenteni, hogy egészséges vagyok, és néhány pici trauma ellenére is egészen jól kezelem a szerelmi életem.
Ha a lélek eredendően, gyermekkori veszteségek miatt, szülői figyelem hiánya miatt nem tudott normálisan kifejlődni, akkor két választása van: vagy tudja a saját fogyatékosságát, és igyekszik egy szép és ép társat keresni magának, vagy megtalálja a szintén sérült párját… két ilyen fél nem tesz ki egy egészet… ez az opció nem hoz termést, nem hoz boldog szerelmet.
Szerettem volna én lenni az egyetlen, a megmentő, a Nő… ezek közül egyik sem lehettem az Ő szemében, valószínűleg nem véletlen. Talán én ennél többet érdemlek –és most ezt nem önimádó okok miatt vallom. Az emberek mást és mást tartanak értéknek. Vannak férfiak, akik egyenesen félnek az okos nőktől, mások az anyjukat keresik a másikban… valaki pedig csak boldog akar lenni.

Aki nem tud engem értékelni a saját kis kincseimmel, gyengeségeimmel, annak a kedvéért nem fogok megváltozni. Nem lehetek butább, de szebb sem. Ez egy nagyon egyszerű eszmefuttatás, de mégis le kell írni, hogy tudatosodjon bennem, hogy ne vágyjak még véletlen sem olyanra, aki nem tud megbecsülni. Örök szabály ez, neked is Kapitány.
Ha két ember megalázza, megbántja, sőt megcsalja egymást, az egy földi poklot eredményez… a legborzasztóbb szenvedést rója ki a két félre. Ez nem emberi dolog. Ez egy lelki nyomorultság.

Tudni kell, mikor kell változni, és elengedni a rosszat. Kívülről okosnak lenni nagyon könnyű, tudom én. A harcok megtanítottak sok mindenre, és bátran vállalom a véleményem, még akkor is, ha disznók elé vetem a gyöngyöt – segítek, mert a szívem ezt súgja most… ez is csak egy próba. Ezzel is szeretnék jobbá válni.

Ajánlás: Soha nem hittem volna, hogy egy összetört szívű férfinak is címezhetem a soraimat, ráadásul pont a Kapitánynak.
Tiszta szívemből kívánom Neked, hogy találd meg az igazi boldogságot, és a hozzád legmegfelelőbb lányt. Sok mindent nem mertem még Neked kimondani, pedig jó lenne... talán valahol egy másik világban Te és én összeillünk, nagy dolgokat hozunk létre, és boldogok vagyunk. Ebben a valóságban nem ez a mi sorsunk... hidd el, most is igyekszem elfogadni, hogy a kép, ami fejemben él Rólad, az nem az igazi Te...

"Pay me what you owe me"

Nincsen semmi baj. Általános iskolában az egyik tanárom azt mondta, ez a 3 szó egymás mellett a világ legszomorúbb mondata, tele van negatívummal.

Szerintem pedig a „már nem”.

Már nem vagyunk együtt…
Már nem szeretlek…
Már nem hiányzol…
Már nem érdekel…
Már nem is fáj.

*

Amikor a dolgok kívülről egészen egyszerűnek tűnnek, akkor van igazán nagy gubanc a szívben. Mindenféle kavarodás létezhet szerelem nélkül is, természetesen. Sőt, a nagy érzelmek hiánya okozza a legnagyobb harcot az agynak.

Nem szeretek és nem is tudok erről beszélni… úgy látszik, írni sem. Az agyam azonnal blokkolja az összes gyengéd érzelmet, amint azok kimerészkednek a szívemből. Amolyan spártai módba léptek az érzelmeim. Katonás sorban állnak és az agyam parancsaira hallgatva, és mechanikusan cselekednek. Lépdelnek cél nélkül előre, de csak óvatosan… ma már egy katona sem sérülhet meg. Túl sok volt a harc… túl sok volt a veszteség.

A Sors fintoraként fogom fel, hogy régen megtehette velem bárki, hogy csak úgy „kitegyen” az életéből. Mostanra ezek az „emberek” visszatértek. Mindegyik mást akar, de ugyanúgy egy kis darabot belőlem… egy olyan darabot, ami nekik éppen megfelel. Felosztottak részekre, valaki vett magának egy „szenvedélyeset”, valakinek a „szórakoztató” jutott. Apró darabokra szaggatnak szét, miközben folyton csak azon igyekszem, hogy ne emésszen fel a tudat, hogy a súlyos ajtók mögé bezárt démonok mindjárt felzabálnak.
Vannak percek, amikor a múlt nem tűnik szépnek és elfogadhatónak. Néha csak súlyos tapasztalatokat és figyelmeztetéseket látok csak, amik azt jelzik, hogy a világ tele van sérült emberekkel. Egészségesek, fiatalok, élnek és alkotnak… de közben nincsen lelkük, nincsen fejlett tudatuk… egyszerűen nem látom az értéket, nem látom az értelem csillogását. Nem látok már semmit sem. Csupán a sok traumától megbénult embert, azaz „fiút”, akik kuncsorognak a szépnek és értékesnek vélt javakért.

Remélem, létezik még egy, az én igazi Férfim, aki valami olyan örök és feledhetetlen Jót képvisel, ami megment majd minket a földi rothadástól.

U.I.: Nektek. A képen látható nemzetközi kézjelet is küldeném nektek.