Rave

Az emberek egyik kedvenc fejtegetése, hogy vajon létezik szerelem első látásra? Azonnal beleszerethetünk valakibe csak a vonásai, a pillantása és a kisugárzása alapján? Sokan élből rávágják, hogy persze! Nem szállhatok szembe eme logikával, velem is megtörtént. Mégis, szerintem van egy egészen speciális formája ennek a különleges „állapotváltozásnak”.

Bármi történt is, mégiscsak beleszerettem elsőre. Kezdetektől fogva, még a mondatokon keresztül is létrejött egy hihetetlenül erős vonzás, amit sem az idő, sem az agy racionális parancsai nem tudtak szétszakítani. Ugyan mi más magyarázat lenne, hogy egy ilyen szép szerelem létrejött, amikor annyi akadály volt előtte?  Csak ez. Szerelem nem első látásra, hanem szerelem az első szavakban. Hiszem azt a közhelynek mondható gondolatot, hogy akiket Isten egymásnak teremtett, úgyis egymásra találnak. A szerelem, a szeretet egy megfoghatatlan szenvedély, amelynek ereje tényleg átível világokon át, és még az idő vasfoga sem árthat neki.Mindegy, milyen messze leszek egyszer, vagy mennyi idő telik el, ugyanúgy szeretni foglak. Hozzám fűzted szíved, és én neked adtam mindent. A tiszta, szép szerelem képes csak örökre összekötni az embereket, hiszem, hogy ha próbára tesz minket a sors, majd épp a szerelmünk fogja bebizonyítani, hogy kitartunk. Örökre.

Habár a védekező mechanizmusok közbeszóltak, már első pillanattól fogva szerettelek. A szívem érezte, hogy már nem tud többé nélküled élni. Végre megpillanthatott téged, végre kötődhetett, végre lehorgonyozhatott… láthatod, már nem tudok nélküled élni, legyőztem az összes régi démont, mert már akkor éreztem a köteléket és a szereteted, amely minden nap most is elkísér, vigyáz rám, éltet. Tudod, hogy mindig is szerettelek, csak nem tudtam róla… s a szívem mindig a tied lesz.

P.-nek 

Január 10.

Weöres Sándor: Canzone


Még nem tudom, hogy mennyi vagy nekem,
ó, hallgat még felőled benn a lélek,
mely fátylat von köréd, szerelmesem,
s még nem tudom hogy néked mennyit érek,
jósorsodat hozom, vagy tán halálom
arany s gyémánt díszét, még nem tudom:
új, mézes fájdalom
indái közt nehéz utat találnom.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.

Csak azt tudom, hogy hajlós testeden
szinte öröktől ismerős a testem,
fejemnek fészke ott a kebleden,
s nem szégyen, ha előtted könnybe estem,
semmit se titkolok s ős-ismerősen
jársz vad, töretlen Tibet-tájamon,
imbolygó szánalom,
vagy éji égen csillagkérdező szem.

A megtépett ideg, e rossz kuvik,
szemed nyugodt kék mécsét megtalálja;
kicsinyke úrnő, térdedhez búvik
s elszunnyad az érzékiség kutyája;
és benn a Fénykirály, az örök ember,
még hallgat, tán nem tudja szép neved,
s nem mond ítéletet,
így vár piros ruhában, szerelemben.

2016

2016. Most minden annyira más. Keresem a szavakat, de nehéz leírnom a bennem élő világot.
Biztosan ezt nevezik felnőttéválásnak. Piszok nehéz és fárasztó. Azt hiszem ez az évem arról fog szólni, h megszokjam ezt a folyamatot és talán még fejlődjek is benne valamennyit.

Ha azt mondják, ott az otthonod, ahová a szíved húz, akkor nekem nincs fizikai otthonom. Én Őbenne lakom, lelkileg bizonyosan. A testem itt maradt ebben a városban, és olykor érzi a szellemem, hogy már csak a túlélésre játszik. Ül az asztalnál próbálja kizárni az idegesítő, monoton beszélgetést, majd gépiesen felmegy a lépcsőn és elzárkózik. De aztán életre hívja őt a szerelem és szárnyalni kezd. Olyan mintha váróteremben lennék megint… ez most megint egy átmeneti időszak. Valami függetlenebb és komolyabb kezdődik, érzem. Itt, ebben a házban, egyedül már nem önmagam vagyok. Megízlelhettem a csábító és varázslatos „Mi lenne, ha…?” állapotot… több kell belőle, kell ez az álomkép teljes egészében.

Annyit futottam már a gondok elől, hogy végre nem a múlt fájdalmait kell kisöpörni a jelenlegi életemből. Idén csak egy dolgot fogadok meg. Minden erőmmel, kitartásommal azon leszek, hogy megőrizhessem a gyönyörű kincset, áldást, ami most velem van, ami bennem él, és még szebbé tehessem az életünket…