Találtam egy kézzel írott levelet a fiókomban
július 26-i dátummal. Egy nehéz, fájdalmas pillanatomban írtam, de soha nem
mutattam meg senkinek. Most annyira fel vagyok zaklatva, hogy csak ezt tudom
bemásolni ide…
„Drága Ádám!
Tuti, hogy megőrültem, mert hajnali egykor írok neked levelet. 14 éves korom óta nem tettem ilyet, de most mégsem tudok elaludni. Nekem így esik jól kiadni a fájdalmat és igazán őszintének lenni.
Mikor megismertelek, megfordult velem a világ. Engem soha senki nem szeretett úgy mint te. Türelmes vagy, jó ember és végtelenül tiszta a szíved. Nincs benned semmi rossz vagy „sérült”. Melletted mindig jobb és szebb akartam lenni. Hiszem, hogy te angyal vagy, akit Isten a védelmemre küldött. Innen tudom, hogy szerencsés ember vagyok, hisz te szeretsz.
Amikor kamaszodni kezdtem kikiáltottam magam magányosnak. Úgy tekintettem magamra, mint egy mindig magát kereső lányra. Nem tudtam, hogy ki is vagyok igazán, mivé akarok válni. Ezért kezdtem befele figyelni és lettem érzékeny. Ez pedig mindig rajtam ragadt. Nagyon rövid szakaszok voltak igazán boldogok az életemben. Bántottak a volt „szerelmeim”. Egy darabig tudtak boldog érzelmeket adni, aztán hirtelen minden kihunyt, és én ott maradtam ismét magányosan, összetört szívvel. Most képzeld el, hogy egy önmagát folyton kereső lány mennyire szétesik egy ilyen csalódás után. Hagytam, hogy ezek az emberek, érzelmek formáljanak, majd újból és újból „felépítettem” magam.
Örök hiba bennem, hogy végtelenül ragaszkodom. A leírtak alapján remélem megérted, hogy miért. Te vagy a Minden, ha nem vagy velem, szétzuhanok. Habár erősebb vagyok, mint valaha, mégis majd’ belepusztulok a hiányodba. Most is csak vergődöm az ágyamban, miközben magamhoz szorítom a pulóvered, majd hirtelen megint sírni kezdek, mert megérzem rajta az illatod.
Őszinte leszek hozzád. Ebben a pillanatban nagyon fáj a szívem, és szinte belepusztulok…
Nem tudok nélküled élni. Úgy érzem, 7 hónap után választottál és nem engem. Vesztesnek érzem magam, mert miden igyekezetem ellenére szinte felégettem a szavaimmal az életünket. Fájdalmamban tettem, mert nem engem választottál feltétlen támaszodnak, az egyetlennek, életed értelmének, míg én mindenem odaadnám, csak hogy nézz rám egy pillanatra, hogy érj hozzám.
Megértem az álláspontod, elfogadom a családról alkotott felfogásod. Csak nem tud a racionális agyam parancsolni az irracionális szívemnek. Önző és konok. Téged akar feltétel és osztozás nélkül.
Kérlek szeress, s képes leszek tovább élni.
Hadd legyek az első és egyetlen!
Küzdj értem, félts és sohase tévessz szem elől!
Légy csak az enyém, ne taszíts el…
Szívem minden szeretetével,
Dóri”
Tuti, hogy megőrültem, mert hajnali egykor írok neked levelet. 14 éves korom óta nem tettem ilyet, de most mégsem tudok elaludni. Nekem így esik jól kiadni a fájdalmat és igazán őszintének lenni.
Mikor megismertelek, megfordult velem a világ. Engem soha senki nem szeretett úgy mint te. Türelmes vagy, jó ember és végtelenül tiszta a szíved. Nincs benned semmi rossz vagy „sérült”. Melletted mindig jobb és szebb akartam lenni. Hiszem, hogy te angyal vagy, akit Isten a védelmemre küldött. Innen tudom, hogy szerencsés ember vagyok, hisz te szeretsz.
Amikor kamaszodni kezdtem kikiáltottam magam magányosnak. Úgy tekintettem magamra, mint egy mindig magát kereső lányra. Nem tudtam, hogy ki is vagyok igazán, mivé akarok válni. Ezért kezdtem befele figyelni és lettem érzékeny. Ez pedig mindig rajtam ragadt. Nagyon rövid szakaszok voltak igazán boldogok az életemben. Bántottak a volt „szerelmeim”. Egy darabig tudtak boldog érzelmeket adni, aztán hirtelen minden kihunyt, és én ott maradtam ismét magányosan, összetört szívvel. Most képzeld el, hogy egy önmagát folyton kereső lány mennyire szétesik egy ilyen csalódás után. Hagytam, hogy ezek az emberek, érzelmek formáljanak, majd újból és újból „felépítettem” magam.
Örök hiba bennem, hogy végtelenül ragaszkodom. A leírtak alapján remélem megérted, hogy miért. Te vagy a Minden, ha nem vagy velem, szétzuhanok. Habár erősebb vagyok, mint valaha, mégis majd’ belepusztulok a hiányodba. Most is csak vergődöm az ágyamban, miközben magamhoz szorítom a pulóvered, majd hirtelen megint sírni kezdek, mert megérzem rajta az illatod.
Őszinte leszek hozzád. Ebben a pillanatban nagyon fáj a szívem, és szinte belepusztulok…
Nem tudok nélküled élni. Úgy érzem, 7 hónap után választottál és nem engem. Vesztesnek érzem magam, mert miden igyekezetem ellenére szinte felégettem a szavaimmal az életünket. Fájdalmamban tettem, mert nem engem választottál feltétlen támaszodnak, az egyetlennek, életed értelmének, míg én mindenem odaadnám, csak hogy nézz rám egy pillanatra, hogy érj hozzám.
Megértem az álláspontod, elfogadom a családról alkotott felfogásod. Csak nem tud a racionális agyam parancsolni az irracionális szívemnek. Önző és konok. Téged akar feltétel és osztozás nélkül.
Kérlek szeress, s képes leszek tovább élni.
Hadd legyek az első és egyetlen!
Küzdj értem, félts és sohase tévessz szem elől!
Légy csak az enyém, ne taszíts el…
Szívem minden szeretetével,
Dóri”
