Idő

Napok óta egy álom kísért. Nincsenek arcok, nincsenek színek… sötétség borul rám… csupán egyetlen érzés ordítozik bennem. Majd’ beleőrülök, úgy kínoz ez a gondolat.
Vele akarok lenni, mert senki mást nem tudok úgy szeretni, mint őt… azt várom, hogy megkeressen és újra szeressen.

Hiszek a tudatalattiban, de nem adok alapot ennek az álomnak. Nincs értelme… nevetséges. De kínoz, mert nem hagy nyugodni, nem hagy ellazulni álmaimban.
Egy éve szentül megfogadtam, hogy mindent megváltoztatok az életemben. Soha többé nem engedem, hogy az érzelmek és a körülmények tönkretegyenek.

Amikor úgy döntöttem, hogy megírom ezt a vallomást, az motivált, hogy hangot adok a kétségbeesésemnek. Mert félek. Félek a jövőtől… hosszú idő óta először engedek valakit igazán közel magamhoz… és nem tudom, hogy mit is kellene éreznem most. Van egy borzasztó erős emlékem a múltból, ami elvileg maga volt a forró és szenvedélyes szerelem… apró darabokra tört, vágyakozásra sarkallt, függővé változtatott. Semmi sem működött rendesen, de mégis minden pillanatot belengett valamiféle tömény szerelem.
Akaratlanul is összehasonlítom a két élethelyzetet. Igaz, ma már egyáltalán nem vagyok ugyanaz az ember. Saját, önálló életem van, elkezdtem a jövőmért komolyan dolgozni, és már a külföldi álmok is közelebb kerültek.

Az, hogy valaki összetörte a szívem egy éve, hozzásegített ahhoz, hogy megbékéljek mostanra önmagammal és sikeres lehessek. Olykor még el-elhiszem ezeknek az álmoknak a jelzéseit, de ma már csak mosolygok. Annyira irreális volt az összes pillanata ennek a kapcsolatnak, hogy fel sem merül bennem a gondolat, hogy ez igaz szerelem volt…

Újra akarok érezni, azt akarom, hogy valaki fontos legyen számomra, és szeretni tudjam. Nem akarom elhinni, hogy kitéptek belőlem egy érző darabot, ami már soha többé nem fejlődik ki… nem lehet, hogy örökké darabokra szakadt szívvel éljek, és visszahúzódjak a magányba…
Azért mégiscsak úgy tűnik, hogy pár dolog elkísér engem.
Másoknak mindig könnyebb. Ezt régen is elhittem. Régen is hasonlítgattam, régen is mérlegeltem, de minek…?

Ha nem is borít el a rózsaszín köd, életemben először nyugodt boldogság szállt meg. Jó helyen vagyok, jó időben, jó emberrel.
Én ilyen vagyok… rám szóltak, hogy ne legyen olyan sötét a lelkem, de nekem ez nem megy egyszerűen. Egyébként egészen egészséges kezdek lenni, már nem csak a fájdalomról tudok írni.

Soha sem térnék vissza oda, ahol 365 nappal ezelőtt voltam. Hiába suhannak át fura gondolatok a fejemen, mindig józan a kimenetele ennek a rövid hallucinációnak. Így volt megírva, nekem most valami egészen más érzelmet kell megélnem, egy olyan emberrel, akiben régebben lehet nem is vettem volna észre az egyébként óriási értéket… mert olyan csőlátással vonultam a világban.
Kicsit visszafele is kell programozni az agyam. Eddig csak én voltam, a terveim, a túlélés, most pedig egyre inkább a „mi”-ben is gondolkodnom kell. Képtelen vagyok az arany középúton járni… eddig csak a másik létezett, most pedig alig tudom igazán közel engedni magamhoz, mert rögtön mérlegelni kezdek, hogy akkor most ez már szerelem? Mit csináljak, mit érezzek, mi a következő lépés?

Kicsit úgy érzem, hogy akkora sokk ért, hogy amnéziát kaptam az egésztől. Ne kérdezzétek, mi az a szerelem, mert erre a kérdésre tényleg nem tudok válaszolni, pedig ezer éve írok már. Megannyi formában létezik ebben a világban, és az irodalomban is. Régen fellobbantam könnyen, az egész életem odaadtam volna a másikért, de… most már felnőtt vagyok. Józan és különleges… már nem nyitok olyan könnyen, mert egészen más igényeim vannak.
Így van ez. Minden életszakaszban mást kapunk a Jóistentől… mindig azt, amit szerinte megérdemlünk, és amire szükségünk van – még ha mi nem is tudunk róla.

Famous Last Words

Ha valamit ide leírok, az az én személyes gondolatom, amit mindenki úgy értelmez, ahogyan a befogadói képességei önkényesen akarják.
De mégiscsak illene a gondolataim után legalább egy tisztességes forrást feltüntetni... és nem egyetlen gondolatba, vagy mondatba belekapaszkodni, ami kontextusból kivéve teljesen máshogyan hat.

A szellemi lopás is bűn. Ha már az ember képtelen annyira eredeti lenni, hogy saját, személyes jelképet találjon magának, akkor legalább a gondolataimat ne használja önkényes kapaszkodónak.
Ilyen az élet. A kreativitás kincs, kevesen rendelkezünk vele ebben a világban... mindenhol leselkednek sekélyes emberek, akik nem méltó módon merítkeznek meg eme tehetségből, ami csak a szerencséseknek adatott meg.

Geisterfahrer.

Sziklarajzok

Régen azt hittem, hogy bizonyos dolgokról nehéz írni. Most azt érzem, hogy bizonyos eseményekről majdnem lehetetlen...
 Annyit gondolkodom, hogy lehetnék még körmönfontabb, hogyan szórhatnék oda még izgalmasabb, még titokzatosabb morzsákat a valóságnak, a pletykálkodóknak...

 Olykor egyszerűen csak megváltozik egy apró komponens. Iszonyat hosszú folyamat lezárásaként, minden összeomlik - fizikális értelemben is összeroskadok-, de aztán… mintha egy teljesen másik fejezetben ébrednék fel.

A saját falaimon mászom egyre feljebb. A méteres, vastag falakat le kell döntenem magamban, mert a külvilágból, ami ezeken a bástyákon kívül esik, megragadta valami a figyelmem… és már nem akarok többé védekezni, elbújni.
Elsőre talán úgy tűnhet, szembe megyek az elveimmel… de most mégis azt érzem, hogy pont azokat a szabályokat követem, amelyeket megkövetelek másoktól és magamtól is.
Kimerészkedtem a finom kis kastélyomból, és ráléptem egy olyan ösvényre, amely az erdőbe visz, be a végtelen természetbe... ahol ugyan sokszor jártam már, de... az emberi kapcsolatok mégiscsak olyanok, mint maga a vadon. Ugyanaz a lényegük, s mégis ezer arcban, színben, formában léteznek.

Nem tudom, mi leng most körbe, de egészen más az illata, a színe. Józan vagyok, élesen látok, és életemben először azt érzem, hogy nem vagyok egyedül. Elpárolgott a fojtogató sötétség, amelybe bezárkóztam, és amelyik állandóan azt suttogta a fülembe, hogy úgyis mindent egyedül kell megoldanom, és senki nem segít.
Soha sem felejtem a keserű perceket, amikor majdnem kiszakadt a lelkem ebből a jelenből, annyira szüksége lett volna segítségre…

A szerelem őszinte, tiszta és felnőtt érzés. Hófehér és simogató. Nem szennyezheti be az evilági intrika. Egy férfi legyen társ, szerető, legjobb barát és a szikla, amire támaszkodhatok. Ezt már akkor tudtam, amikor elkezdtem megváltozni. Hiszem, hogy a jó dolgokat bevonzzuk, és megtaláljuk a megfelelő utakat az életünkben.

A Jóisten a legkeményebb harcait a legerősebb katonáinak adja. A hozzám legközelebb álló barátok, társak, mind-mind ilyen rendíthetetlen, erős emberek, akiket tiszta szívemből tisztelek, és minden nap hálát adok értük. Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Használati utasítás

Millió dolgot tudnék javasolni, mielőtt elkezdesz olvasni. Először is, ne ijedj meg, nem vagyok annyira komoly, mint amennyire a sötét szavaim mutatnak.
Már a magam szemében is soknak tűnik az a 6 év, amit itt dokumentáltam. Nem telik el úgy nap, hogy ne jelenne meg a fejemben egy szép mondat, amely lefesti az életem adott szakaszát. Nekem az írás terápia… annyi mindent elmondtam már a papírnak, hogy a segítségével fel tudtam dolgozni a fájdalmakat az életben.

Látod? Ha szerelmes vagyok, csak úgy folyik belőlem a szép szó. Ha gyűlölök, ordítanak a szavaim. Van, hogy sokáig néma vagyok… ilyenkor tiltakozom vagy kurtán és szigorúan fogalmazok.
Tudom, hogy depresszív vagyok. De ezt senki sem láthatja… csak a papír. Amióta csak az eszemet tudom, írok, ha valami bajom van. Nekem ez a fegyverem, a mondataimba beleszövöm az állandó kritikáimat.
Kicsit néha olyan, mintha csupaszra kéne vetkőznöm… levennem a bőröm, a csontjaim, és végül aztán mindenki megláthat mindent. A lelkemet, a gondolataimat… amit egyébként olyan nagy becsben tartok elzárva mások elől.

Szeretem, hogy az emberek, akik körülöttem élnek, olykor képesek inspirálni. Velem ez történik, ha beleszippantok a friss, eső utáni levegőbe:

„Ha hiányzom, szagolj bele a friss esőbe, érezd az érintésem a cseppek simogatásában.
Mint a vad, friss levegő tüdődben, úgy töltöm ki tested szellememmel…”

Inspiration