Régen azt hittem, hogy bizonyos
dolgokról nehéz írni. Most azt érzem, hogy bizonyos eseményekről majdnem
lehetetlen...
Annyit gondolkodom, hogy lehetnék még körmönfontabb, hogyan szórhatnék oda még izgalmasabb, még titokzatosabb morzsákat a valóságnak, a pletykálkodóknak...
Olykor egyszerűen csak megváltozik egy apró komponens. Iszonyat hosszú folyamat lezárásaként, minden összeomlik - fizikális értelemben is összeroskadok-, de aztán… mintha egy teljesen másik fejezetben ébrednék fel.
A saját falaimon mászom egyre feljebb. A méteres, vastag falakat le kell döntenem magamban, mert a külvilágból, ami ezeken a bástyákon kívül esik, megragadta valami a figyelmem… és már nem akarok többé védekezni, elbújni.
Elsőre talán úgy tűnhet, szembe megyek az elveimmel… de most mégis azt érzem, hogy pont azokat a szabályokat követem, amelyeket megkövetelek másoktól és magamtól is.
Kimerészkedtem a finom kis kastélyomból, és ráléptem egy olyan ösvényre, amely az erdőbe visz, be a végtelen természetbe... ahol ugyan sokszor jártam már, de... az emberi kapcsolatok mégiscsak olyanok, mint maga a vadon. Ugyanaz a lényegük, s mégis ezer arcban, színben, formában léteznek.
Annyit gondolkodom, hogy lehetnék még körmönfontabb, hogyan szórhatnék oda még izgalmasabb, még titokzatosabb morzsákat a valóságnak, a pletykálkodóknak...
Olykor egyszerűen csak megváltozik egy apró komponens. Iszonyat hosszú folyamat lezárásaként, minden összeomlik - fizikális értelemben is összeroskadok-, de aztán… mintha egy teljesen másik fejezetben ébrednék fel.
A saját falaimon mászom egyre feljebb. A méteres, vastag falakat le kell döntenem magamban, mert a külvilágból, ami ezeken a bástyákon kívül esik, megragadta valami a figyelmem… és már nem akarok többé védekezni, elbújni.
Elsőre talán úgy tűnhet, szembe megyek az elveimmel… de most mégis azt érzem, hogy pont azokat a szabályokat követem, amelyeket megkövetelek másoktól és magamtól is.
Kimerészkedtem a finom kis kastélyomból, és ráléptem egy olyan ösvényre, amely az erdőbe visz, be a végtelen természetbe... ahol ugyan sokszor jártam már, de... az emberi kapcsolatok mégiscsak olyanok, mint maga a vadon. Ugyanaz a lényegük, s mégis ezer arcban, színben, formában léteznek.
Nem tudom, mi leng most körbe, de
egészen más az illata, a színe. Józan vagyok, élesen látok, és életemben
először azt érzem, hogy nem vagyok egyedül. Elpárolgott a fojtogató sötétség,
amelybe bezárkóztam, és amelyik állandóan azt suttogta a fülembe, hogy úgyis
mindent egyedül kell megoldanom, és senki nem segít.
Soha sem felejtem a keserű perceket, amikor majdnem kiszakadt a lelkem ebből a jelenből, annyira szüksége lett volna segítségre…
Soha sem felejtem a keserű perceket, amikor majdnem kiszakadt a lelkem ebből a jelenből, annyira szüksége lett volna segítségre…
A szerelem őszinte, tiszta és felnőtt érzés. Hófehér és simogató. Nem szennyezheti
be az evilági intrika. Egy férfi legyen társ, szerető, legjobb barát és a
szikla, amire támaszkodhatok. Ezt már akkor tudtam, amikor elkezdtem
megváltozni. Hiszem, hogy a jó dolgokat bevonzzuk, és megtaláljuk a megfelelő
utakat az életünkben.
A Jóisten a legkeményebb harcait a legerősebb katonáinak adja. A hozzám legközelebb álló barátok, társak, mind-mind ilyen rendíthetetlen, erős emberek, akiket tiszta szívemből tisztelek, és minden nap hálát adok értük. Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése