Ő most már az örök vadászmezőkön van. A Jóisten felügyeli őt a Mennyországban, mert hiszem, hogy az állatoknak is jut egy szeglet Isten országában.
Ő volt a legszebb, a legjobb kutya, számomra bizonyosan. Élt, játszott, hűséges volt. S most elveszítettem egy testvért, egy barátot, akivel együtt nőttem fel. Egyszerre távolinak tűnik a gyász érzete, máskor meg fojtogat. Tőlem már sok mindent elvett az élet, de ez most túl valóságos. Ez igazi fájdalom, aminek végig kell járni a folyamatait. Szembenézni a hiánnyal, a szomorúsággal…
Őérte ég most a gyertya, mi rá emlékezünk. A kutya nemcsak az ember legjobb barátja, hanem lelkének társa, aki rendületlenül vágyik a szeretetére, és soha sem fordul el. Vajon mit gondolhat rólam a kutyám? Fog valaha egy ember annyira önzetlenül szeretni, mint Ő?
Megbénultam a társam nélkül… itt hagyott egyedül ebben a gonosz világban. Milyen naivan élt, milyen őszinte volt!
Hiába is magyaráznám, senki nem értené meg, vagy csak olyan ember, aki szeretett valaha igazán egy állatot… úgy, mint igazi barátját.
Itt hagytál, öreg barátom. Nem fogsz többé várni az udvaron. Nem látlak többé a fák alatt… nem örülsz többé a víznek, az ételnek, amit kapsz.
Örökké szeretni foglak, és örökké emlékezni fogok rád, mert veled együtt nőttem fel.
Susy-nak
/2004-2017/
„Csak Istennél csendesül el lelkem, Tőle kapok segítséget. Csak Ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.” 62. zsoltár 2-3. vers
