Altes Kamuffel Vol II.

Annyi minden zajlik le bennem, és olyan régen írtam már róla. Elakadt a hangom, mert azt hittem a folyamat lezárult, kész vagyok, s nem kell többé változnom.
Tévedtem, mikor azt képzeltem hibátlanná nőttem ki magam a sok-sok hiba és probléma után. Az a bizonyos folyamat valójában soha sem szabad, hogy lezáruljon. Teljesen annak, hogy mindig változunk, mindig változnunk kell.
Van egy részem –amely úgy tűnik-, mindig hibásan fog működni. Képtelen vagyok az összes rossz alkatrészt megszerelni önmagamban. Annyira szeretnék könnyedén, egyszerűen, borús érzelmek nélkül működni, és kicsit lehalkítani az agyam állandó gondolatmeneteit… pusztítok ezzel a rossz szokásommal, és azokat bántom meg, akiket a legjobban szeretek. Nem újdonság… erről szól az írásaim nagy része…

Nem tudok hazaérkezni, nincs hova hazaérkeznem, mert Ő nincs ott. Bárhová is megyek ezen a földön, ott hordozom magamban, és folyton imádkozom, hogy bárcsak meg tudnám semmisíteni a felesleges kilométereket, és valahogy kiragadni Őt a térben, és magamhoz vonzani. Nehéz a szívem, mert ott van Őnála, és ezzel megintcsak az érzelmek rabszolgája lettem.

Hiába tettetem, hogy nem érdekel, erős vagyok, független vagyok… nem vagyok az, kicsit sem. Olyan vagyok mint egy gépezet, amely minden egyes alkalommal hibásan hajtja végre a műveletet, mert eredendően elromlott benne valami. Nálam ez a romlott alkatrész a ragaszkodás… képtelen vagyok megbírkózni a gondolattal, hogy nincs mindig mellettem… mert nagyon szerelmes vagyok, nevetségesen, gyerekesen. Nem tudom, mi történne, ha mindig mellettem lenne. Lehet akkor nem lehetnék az, aki most vagyok. Fiatal vagyok és él a veszély, hogy elveszíthetem a függetlenségem úgy, ahogyan régen. Talán így van nekünk megírva, hogy sok mindent kell még véghez vinnünk, hogy egyszer majd igazán együtt járhassunk az úton

Felcsendült az a bizonyos dal, a mi dalunk. Azelőtt soha sem éreztem magamban annyi erőt, tettvágyat, boldogságot, mint ott a tömegben, az Ő nyakában ülve. Éreztem, amint a zene átjárja az összes sejtem, a lelkembe hatol és örök nyomot hagy. Örökké emlékezni fogok rá, mert ebben a fajta műfajban Ő van benne, Őt hallom minden egyes ütemben. Eddig csak a fülemben szólt, most pedig bejárta a hang az egész mezőt. Mindennél többet jelent nekem, hogy ezt megoszthattam azzal, akit szeretek… számomra a zene spirituális élmény, amely gyógyítja a lelket.

Nehezen írom le, mert félek. Félek, hogy megint összetörik a szívem, az agyam már lejátszotta párszor, hogy milyen rossz lesz majd nekem, hisz én bukok mindig a legtöbbet. Ezúttal nem veszíthetek el egy olyan férfit, akit nekem küldött a ég, aki a lelkem hű társa. Bármire képes lennék, csak hogy boldognak lássam őt, minden hibás alkatrészt, gondolatot kivetek magamból, lenyelem a felesleges szavakat, koncentrálok, hogy ne gerjesszem a katasztrófát. Mert örökké szeretni fogom őt. Nem kellenek tárgyak, ígéretek, szavak, a hétköznapi emberek kellékei... nekünk élményeink vannak és a bizonyíték, hogy nehezen nyílú szívünk, mindig egymás felé néz és beengedi a másikat magába.