American life

Most olyan, mintha a valóság felett lebegnék. Hallom, látom az emberek szenvedéseit, de ez feketeség képtelen belefolyni az én ezerszínű világomba.
Az egész testemben szétterjed egy különleges érzés. Eufória, boldogság, szerelem, izgalom és hihetetlen sok pozitív energia. Régen történt már velem olyan, ami igazán megindított volna, vagy legalábbis ekkora hangulatjavulást eredményezett volna…

Az ember újra és újra szerelembe esik, megismer valakit, az pedig bemutatja a világát. Így kerültem én a férfiak szenvedélyeinek vonzáskörébe. Motoroztam, hajóztam és vezettem… ha az elmúlt éveimre visszanézek, a sikereim után ez az első, amit igazán becsülök az életemben... ez segít az összetört szív gondolatát elmosni és helyette inkább a rengeteg élményre fókuszálni. Habár vége lett, hihetetlen helyeken jártam, mindenféle szemszögből láthattam ezt a világot.

S most mégis megleltem a helyem. Sem hajó, sem motor nem volt képes a biztonság érzését megadni. Most egy életérzés vonzáskörébe kerültem… különleges érzés lebeg felettem, ami nem ereszt el. Most minden szürkének és unalmasnak tűnik, ami nem a „mi világunkból” való. Talán ez hiányzott nekem… a sok attitűd helyett, most végre valami rendkívüli erővel bíró életérzés motivál.

Nem a szépség, vagy az ész kelt az emberben önbizalmat. Az már rég rossz. Egy csipetnyi különlegesség és valahová tartozás adja az egészséges, magunkba vetett hitet…

'Cause a heart that hurts, is a heart that works

Szerencsés vagyok. Ritkán mondok ilyet… állítólag benne van a nevemben, hogy Fortuna kegyeltje. Kevés az alkalom, amikor ez valóban be is bizonyosodik, de most már tudom…
Hatalmas kincset kaptam, amit ember csak a Jóistentől kaphat. Érző szívet, amely hangosan kalapál és képes érzelmeket produkálni… amely képtelen szenvedély és szeretet nélkül élni. Ilyen vagyok, és ezen csak mosolygok. Összetörték már, meg is taposták, de engem ez már nem érdekel… mosolygok. Megint csak mosolygok. A régi emlékeken, a gyermeki, visszatérő álmaimon, amik megmutatják nekem, hogy kibékültem a múlttal és felnőtt, de nem repedt lélekkel folytatom az utam az életben.
Nekem semmit sem ér a világ nagy és gyönyörű érzelmek nélkül… nekem nem jó egyedül lebegni a világban. Láncok nélkül élni nekem azt jelenti, hogy van, akit szerethetek, és a valaki szintén ragaszkodik hozzám és nem okoz fájdalmat… hanem szeret. Így éltem mindig is… soha sem kellett visszavennem magamból és csak így követhettem az álmaim. S mégis a sok törés dacára, elértem a legfőbb álmom, és szívemben ott lakik az örök szerelem. Igen, talán most a gőgös hercegnő beszél belőlem, de olyan jó végre, hogy kikiabálhat belőlem… annyira várta már, hogy szóhoz jusson. Pimaszul vigyorog, és a fülembe suttogja a sorokat. Szerelmesen, játékosan és boldogan. Ő, akit habár összetörtek, mindig talpra állt és soha sem tagadta meg személyisége gyökereit. Nem lehet szeretet és forró érzések nélkül élni… akkor csak hidegfejű felnőttek lennénk…

Sok mindent mondtam és tettem a múltban, amire nem vagyok büszke, amit legszívesebben ma már még a gondolataimból is kitörölnék. Dühömben okoltam másokat, és a saját érthetetlenségemmel csatáztam. Most már látom, mi rejtezik olykor a nagyon félrevezető felszín alatt… Mindenkinek hálát kell adnia az életében rejlő csodákért, és a próbatételekért is… hisz ezekben látjuk meg leginkább a saját arcunkat. S ha igazán megértjük, miért is kellett ezt kiállnunk, talán eltalálunk az igazi személyiségünkhöz is káros változások nélkül is…