Legjobb a jelenben élni, táplálkozni az emlékekből, és előre menni…. De néha ez olyan nehéz… nehéz mindent csapott-papot otthagyni.
Jelenleg keresem a nemrég elveszített inspirációmat, és a szépségeket ebben az életben. Másmilyen vagyok, mint régen, nincsenek a földben erősen gyökeredző elképzeléseim, terveim, vagy nézeteim. Élek. Vagyok és alkotok… nekem nem kell a valóság… az már túl sok.
A jeleimet összeszedtem, és megpróbáltam kilábalni egy használhatatlannak tűnő kapcsolatból. Sikerült is, fogjuk rá. Ám mi jön ezután? Hol fogom én végül otthon érezni magam… és kivel? Hova szökött az inspirációm? S miért szorongatja már most a kezemet a magány…?
Mi maradt nekem, amit írható formába önthetnék? Talán egy apró, pici üzenet az én Kedvesemnek.
„Látod… nem lehettél az a személy, akit kiválasztottál magadnak. Nem viselheted többé annak a valakinek a külsejét. Isten megmondta, hogy ez nem Te vagy. Jelt küldött, neked pedig cselekedned kellett… immáron komolyan. Be kell látod, ez nem Te voltál… Te sohasem leszel olyan, mint mások. Neked soha sem kell beállnod a „sorba”. Nem kell új neveket, külsőket, hajszíneket választanod, hogy újjászüless… felesleges. Csak Te ezt még nem tudod. Nem ismered fel a magadban rejlő pozitív (!) erőt. Én hittem, és most is hiszek benned. Mindenki bolondnak titulál engem ezért, de már nem zavar. Az sem, ha nem keresel… attól még nekem igenis hiányzol. Jelenleg te birtoklod minden mélyben levő, elfojtott érzésemet, és hiszek Benned. Bennünk. Ne kérdezd, miért. Én sem tudom. Jobbat érdemlek, tudom jól, de… ez nekem már nem segít. Most Neked írok… talán máskor, másnak fogok… de most te jársz (túl) sokszor az eszembe… Kedvesem…”
Geisterfahrer.
PS.: Soha se felejts el emlékezni… emlékezni arra, hogyan és mikor ismertél meg. Számolj utána… hány fáradhatatlan reménykedéssel töltött nap… és mennyi csodás kaland egy másik országban…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése