Nagy harcok után mindig üresen és elhagyatottan, szinte pang a csatatér. Mindenki sérült… mindenki kimerült már… és sokan bele is haltak a csatározásba.
Nem találom erős hasonlatnak az életemre. Úgy érzem, hogy megfosztottak mindentől, ami kedves volt nekem… talán el is veszítettem az inspirációm jelentős részét is.
Fura volt elmenni. Fura volt levenni a rózsaszín szemüveget, és a világot a maga mocskos szépségében látni. Lehet, hogy rosszul érzékelem a valóságot, de kilépve a szeretet kedves védelméből, kicsit olyan, mintha minden rám szakadt volna. Jobban érzékelem a stresszt, a gonoszságot, és… kevésbé tudok boldog lenni.
Mégis valamit azt hiszem megtanultam. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, arra várva, hogy majd betoppan a lovagom, aki megment… vagy éppen a múltból tér vissza, és feloldozásért könyörög. Megtanultam, hogy nem építhetek emberekre. Csakis azokra, akik megérdemlik azt. Egyenlőre ezt csak egy ember érdemelte ki. Aki a részem marad mostantól már örökre… mert ismeri az erősségeimet, és a gyengéimet is. Tudja, ki vagyok, és előle úgysem marad semmi rejtve. Szerencsére.
Nővérem, neked szentelem ezt a mondatot. Kísérjen el életed végig, segítsen, ha nehéz, vagy ha esetleg nem leszek ott…
„A felhők alatt mindig kék az ég…”
Jelenleg mindenki itt van körülöttem, mégis egyedül ülök itt. Valaki ordít, mégis csend van. Mindent érzek, mégsem tudom őket hova tenni. Elment, de még bennem él.
Hiába akarom elnyomni a rosszat, az csak nekem lesz rossz. De… mégsem engedhetem, hogy mindent felrúgjon és elpusztítson. Fény akartam vinni még az Ördögnek is… de lehet, hogy én majd csak a szavaimmal tudok tovább harcolni…
Utoljára pedig egy érdekes mondatot szeretnék nektek adni. Bámultam a zenetévét, és az SMS csíkon egyszer csak megpillantottam ezt a különlegességet… gondoljátok át, és meg…:
„Soha ne hagyd el a jót, a nagyszerűért”
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése