Mindig is azt kívántam, hogy bárcsak beleláthassak az emberek fejébe. Az sem érdekelt, hogy ez tulajdonképpen egy nagyon veszélyes tevékenység lenne. Ismerni a másik összes gondolatát, összes pozitív és negatív érzését?
Nem tudom. Tényleg nem. Két éve ilyenkor tulajdonképpen semmit sem tudtam. Éltem a saját kis világomból, és rá mosolyogtam mindenre.
Aztán jött valami… valami hihetetlen erő… valami, ami felszakított mindent. Ami erőt adott, s mégis gyengített, ami szeretett, mégis kiszívta lelkem erejét, ami… minden volt, mégis semmi.
Nem biztos, hogy most itt írnék, ha valami nem változtatta volna meg az életem. Nagyon büszke ember vagyok, ezért azt vallom, hogy nekem csak kevés ember változtatta meg az életem, vagy kevés ember volt az, aki igazán jelentős volt. Tagadhatom, de be kell, hogy valljam. Létezik egy ember, aki képes volt ezt megtenni. Gyakorlatilag hozzásegített ahhoz, hogy most írjak, és lássam az emberek benső harcát. Valamit ajándékozott nekem ez a szeretetteljes csalódás. Egy lelki ajándékot és valami hihetetlen nagy fájdalmat, amit beleszőttem az írásaimba és a verseimbe.
Őszinte leszek. Mikor elgondolkodtam, rájöttem, hogy a falaim erősek, és nincs már szükségem további „folytatásra”… de mégis… a remény egy nagyon gonosz dolog. Befurakszik… megcsípi a leggyengébb lángocskát is, és fellobbantja magasra.
Igen. Védekezem. Muszáj, mert megfogadtam, hogy megnyerem a harcokat… de mégis… valami fáj. Fáj, hogy nem én lettem az Egyetlen… fáj, hogy ott vagyok tartva, de mégsem kellek igazán…
2 év. 730 nap. 17520 óra. 1051200 perc… hosszú? Pedig egy pillanat alatt elszállt… Emlékek, dalok, illatok maradtak meg belőle. Hihetetlen harcon mentek keresztül… és most nem tudom, hogy hova érkeztem meg. De megpróbáltam elfogadni a lehetetlent: nélküle tovább élni. Ez többé-kevésbé már sikerült, ezért… most már golyóállónak érzem magam… vagyis „fájdalom-állónak”.
Mi következik most? Jó kérdés… majdcsak jön a válasz valahonnan…
„Ez egy rövid utazás, álmodozás jó, hogy itt voltam veled jó, hogy itt voltál. Hiába keresnék új arcokat hiába szeretnék magamnak új hangokat. Ha minden szó és minden hang, most csak nekünk örül kár, hogy egy sötét éjjel egy fekete felhőn végleg eltűnünk.
Ha velem vagy elhiszem minden az éjjelé, már nincsen semmi baj úszunk a fény felé..
Ez egy rövid utazás, álmodozás jó, hogy itt voltam veled jó, hogy itt voltál.
Ez egy rövid utazás volt, álmodozás jó, hogy itt voltam veled jó h itt voltál…”
(Rúzsa Magdi - Rövid utazás)
Boldog „születésnapot” Nekünk… =)
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése