Madárdal

Temérdek fájdalom,
mi megmaradt lángoló szívemből.
Néma csend ül szobámon,
nem hallom a szívdobbanásom.

Megfulladtam az emlékeimben,
kopár életem hosszú, végtelen síksággá vált.
Az erő, mi bennem honolt halott madárként
csapkod a földön.

Ordítanék érted, de vad elvek elzárnak,
csókolnálak, de ösztönöd ketrecbe zárt oroszlán,
ölelnélek, de testem elhamvadt tüzedben,
segítenék, de lelkem is csak papírra vetett
szóköteg.

Sötétség ölel. Angyalok jöttek értem,
de tiltakozón megráztam a fejem.
Talán Isten haragja csap le rám,
kegyetlen bűneim miatt vezekelek.

Neked adtam mindenem.
Elvakult vágyaim tested rabjává tettek.
Megszegtem ígéretem, s forró csókodban megfulladtam.
Szorítottalak, nem engedtelek,
s mégis megöltelek.

Veled a sötétség kedves árnyak
játszótere volt,
de most üresség uralkodik minden
felett.
Se jó, se rossz nem szállja meg
Pokolból is kivetett
lelkem.

Soraim tieid. Olvasszák fel meghűlt
szíved,
Ha majd a halálon túl tiéd lesz.

Ajánlás:
Annak a személynek, aki szeretett engem, s akit én is szerettem… s aki még sokáig közel fog hozzám állni. Neked.
„Ha látni akarsz… hunyd be a szemed.
Ha hallani akarsz… tedd a kezed a szívedre.
Ha érezni akarsz… emlékezz!

G.