Karácsonyi mese

**

 Ragyogás

 Kabátját összehúzva, sietve szedte egymás után apró lépteit.
„Már megint ez a borzasztó hideg… nem hiszem el… és megint el fogok késni…” –morgott magában.
A hó nagy pelyhekben hullott. Szent este volt. A fekete ég visszaverte a város ezerszínű fényét. Minden élt, mégis csendes visszafogottságban tündöklöttek a boltok és a házak.
A lány csak a lába elé figyelt, és észre sem vette, hogy az egész utca kihalt volt. Egy idős ember mellett haladt el, aki sült gesztenyét árult a hidegben. A lány egy pillanatra végigmérte az öreget, aztán gyorsan tovább ment. Volna. Mert az öregúr leszólította.
-Hova siet így, szenteste, hölgyem?
A lány meghökkent. Nem számított arra, hogy szóba fognak ma este vele egylegyedni az utcán.
-Sietnem kell –jött a kurta válasz. Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy mi lesz, ha véletlenül megpróbálja kirabolni őt ez az idősnek álcázott rabló…
-Ugyan. Szenteste van… csak van egy kis ideje ilyenkor. Hogy hívják? –az úr kedvesen mosolygott, és pár szem sült gesztenyét kínált a lánynak.
-Diana vagyok –megszeppenve elfogadta a csemegét, és már rögtön vette is elő a pénztárcáját, hogy kifizesse az „ajándékot”.
-Hagyja csak –mosolygott az öreg.- Ajándék.
Értetlenül bámult rá Diana… ilyet nem gyakran tettek vele.
-Na… most már elárulja, hogy hova siet így?
-Karácsonyi partira vagyok hivatalos –mondta a lány, és nekiállt megküzdeni a gesztenyével.
-Különös… egy ilyen csinos hölgynek a családjával, vagy a kedvesével kellene lennie... –jegyezte meg bölcsen az árus.
Diana kicsit felháborodott azon, hogy bele akarnak (megint) szólni az életébe.
-Ott töltöm az ünnepeket, ahol akarom…
-Megbocsátott már nekik? –hangzott fel a kérdés a hidegben.
A lány elhallgatott. Fura, de a kérdés a szívéig hatolt. Tekintetét az öregemberre emelte, aki levágott végű kesztyűjében tologatta a pár szem gesztenyét.
-Mire gondol? –kérdezte csendesen.
-Arra, hogy karácsonykor nemcsak együtt kell lenni, hanem a lelkünket is rendbe kell tenni. Úgy sohasem mehetünk valahová, vagy úgy sohasem ölelhetünk meg valakit, hogy közben tiltakozik ellenük az eszünk. A szeretet nem lehet erőltetni, kedvesem. De megbocsátani annál inkább szükséges… különösen ilyenkor. Hisz nincs rosszabb annál, ha egyedül ülünk le a karácsonyfa elé.
Miközben Diana ezeket a szavakat hallgatta, érezte, hogy el fog késni.. de mintha a kötelezettségek, most nagyon picinek tűntek volna a szeretet mellett.
A hó csendesen hullott továbbra is. Két ember… két nagyon különböző ember állt egymással szembe. Egy, akié minden volt, de semmije sem maradt, s a másik, akinek semmije sem volt, csak szeretete. Vajon ki nyerhet ebben a világban? Vajon mennyit ér a szeretet?
Diana halkan elköszönt, és tovalibbent a csendes hóesésben. De nem a partira ment… hanem haza. Nem laktak messze a szülei… érezte, hogy valami nagyon fontosat kell nekik mondania.Másnap boldogan ment vissza az öreg úrhoz, ám nem lelte meg őt. Körbekérdezte az ott lakó embereket, ám senki nem tudott semmilyen árusról.
„Vajon megbolondultam?” –kérdezte magában Diana.
Nem tudni. Talán csak a szeretet tört utat magának egy fiatal, ám elsötétült lélekben. Talán még van kiút… egyszercsak megleljük a ragyogást…

 
Boldog Karácsonyt az egész világnak! :)

Geisterfahrer.