Tűz

Most már tudom milyen. Most már biztos a szakadék legalján haldoklom. Most már tudom milyen felnőni… legalábbis érzelmi értelemben.

Ha felnövök majd tényleg teljesen, az összes álmom maghal és kompromisszum készen vívom a csatáimat a valósággal.

Akkor fáj igazán, mikor már fizikálisan is szenvedünk. Ez mind a folyamat része… zokogva görnyedni és próbálni eltolni magunktól a megemészthetetlen keserűséget…

~

Erre nem lehet megedződni. Sőt… az én szívem mindig csak jobban szeret és egyre kegyetlenebbül boncolják fel darabjaira. Kilopják belőle az összes jót és hamis boldogságokkal tömik meg… s végül megroppan a sok hazugságban…

~

Ez ismeretlen… fura… soha nem találkoztam még vele. Ha belenézek a tükörbe idegent látok. Tudom, hogy ez a bennem éledező sötétség alakítja át szemem, arcom. Beleköltözik minden remény-sejtembe és elpusztítja őket. Gomolyogva éleszti fel a szunnyadó vágyakat, és szívemen és józanságomon túllépve hozza a pusztító döntéseket… hamis szálakkal odaköt egy szörnyeteghez. Ez a szörnyeteg pedig ajkaimhoz nyomja száját, a falhoz nyom, és megfoszt a büszkeségemtől, amelybe beleöltöztem. Megába szív, testébe fogad, s kaján mélybarna tekintettel mosolyog rám.

Végül elenged, eltaszít… s én rajtam megint ugyanaz a velőkig hatoló fájdalomhullám csap át.

Az életet nem szokás tanítani az iskolában. Csak azt, hogyan ne éljünk, vagy miért ne drogozzunk. Ma megtanultam egy nagyon fontos leckét. A filmek hazudnak… nem csak a romantikus, boldog szerelmes történetek, de a vígjátékok is.

Nincs barátság szerelem után, ezt eddig is tudtuk. Ezért ezt nem lehetetlen „barátságot” nem lehet feljavítani vagy érdekesebbé tenni „extrákkal”. Itt nem csak sérülhet valaki, de bele is pusztulhat a vágy megállíthatatlan hajszolásába. Aki idejut, az szégyenletesen elbukott és összetört szívének a darabjait próbálja összeragasztani a másikból megmaradt emlékek segítségével. Az ilyesmi nem végződik boldogan… ez a valóság egyik legsúlyosabb csapdája. Pontosan tudom, mi hasít végig az emberen, egészen a szíve vonaláig…

Meg akarom törni az átkot. Végleg elszakadni… ennyi a megoldás két éve tartó érzelmi kudarcaimra. A gyógyírt csak mi adhatjuk meg a szívünknek… nem pedig az „extrák”… azok csak forró emlékképeket hagynak bennünk égő tekintetről, és finom érintésekről…

Meg akarom törni az átkot. Felrepülni a magam által teremtett érzelmi szakadékból. Már csak pár hónap van hátra és végre minden megváltozik…

G.