Azon kapta magát, hogy
a független, erős része élvezi a szerelem-szünetet. Töltekezik, nyitott szemmel
jár a világban és közben megtalálja szépen önmagát.
Aztán hirtelen rádöbbent
a borzasztó, szinte olykor-olykor nyomasztó paradoxonra, amiben élt. Mindenki
látta a széles mosolyt, a kedves jellemet, amiben soha nem szűnő remény égett.
Most pedig folyton kiesik kezéből a tompa kés, amellyel készül elvágni a
kiégett, de szoros köteléket.
Ne kérdezzetek már
annyit! Úgyis csak cifra és megnyugtató hazugságokkal fog titeket is
elringatni... úgy, ahogyan önmagát is.
Megfogadta, hogy soha
többé nem ír levelet, csak a racionális szavak erejében bízik már. Mégis mélyen
reménykedik, hogy segélykiáltásai célt érnek. Őszinte, férfias választ kap
reszkető kérdéseire… majd pedig odafordulhat a gyógyító jövőhöz…
Miért marad még? A
forró, vízen töltött nyár miatt, ami örök emlékké formálódott lelkében. Aztán a
lusta, szerelmes reggelek messze a valóságtól… s végül egy megfoghatatlan,
érdekes jellem bíztatja maradásra… maga sem tudja, mi a jó ebben a kemény,
férfias személyiségben, mégis ragaszkodik. Csak ragaszkodik…
Lássátok a
kiegyensúlyozott, nőies mosollyal ellátott arcot. De ne kérdezzetek, és még
véletlenül se nézzetek mögé! Azt hiszem, ő sem tudja pontosan mekkora a
pusztítás, amely ott végbement… illetve, hogy a szív hány ezer szilánkra tört…
Ne foglalkozzatok a
jelen devalválódásával most… ő sem ezt teszi. Inkább remél, ahogyan szokott…
aztán meghal, ahogy szokott…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése