Zoom

 „A fák hosszú ágai, nagy leveleikkel kitessékelték onnan a gonosz valóságot és külvilágot. Az idő is elhagyta a teret.
A levegőbe kemény füst keveredett. Csak ő volt az egyetlen, aki körülölelte a titkokat. A Mosolyszívű lány szeme különleges fényt vett fel. Most is ugyanúgy csillogott… de most őszintén, csendesen, és titkokkal terhesen. Mesélt. Múltjának apró darabjait illesztette össze a szemem előtt. Mondatai halkak, és komolyak voltak… nem volt megtört… inkább csak olyan szomorúan csodálkozó. Szíve mélyén felnyitotta a pici ajtókat, amik oly sok mindent tartalmaztak. Mindent, ami őt, és a családját alakította. Azokat a tragédiákat, amik formáltak mindenkit, és oda vitték ahol most van…
Az idő megállt nekünk ténylegesen. Visszautaztunk a kezdetekhez. Mély kíváncsisággal és együttérzéssel hallgattam történetét. S közben nagyon büszke voltam rá. Megtudtam, hogy ki is ő igazából. Legszívesebben tudattam volna az összes kételkedővel, hogy az én testvérem az egyik legerősebb ember, akit valaha ismertem, de… nem tehettem. Inkább csak segíttem neki halkan cipelni a titkokat, és segítségére lenni.
Ő is egy angyal… s végre ős is kitárhatta a szárnyait a végtelen kék ég felé. Megszabadulhatott lelke a nehéz súlytól… repülhetett tovább… bele a nagy, ismeretlen és gyönyörű világba… ahol már nem nyom a földi fájdalom otromba sebe.”

Nem szeretem, ha azt hallom, hogy „hétköznapi tragédiák”. Az én szememben az az ember, aki igazi tragédiát cipel az nem lehet „egyszerűen” hétköznapi. Mégis… ha körbenézek az összes hozzám közel állónak van valami súlyos titka, amit az élettől kapott. Úgy, ahogy persze sajnos nekem is…
Ma rájöttem, hogy ezek talán az emberi létünk alapját képezik. Ezeknél aligha van erősebb negatív dolog, ami a lélek gyenge falait rombolhatja. A titkot, fájdalmak, amiket cipelünk az egész személyiségünket befolyásolják. Ezek miatt akarunk dolgokat kikerülni, vagy esetleg még erősebben és jobban elérni…
Az Úristen által, és a körülöttünk lévő embereken és dolgokon keresztül kapjuk meg a magunk saját, egyéni keresztjét, amit cipelni kell. Ennek a keresztnek a cipelése közben éljük meg igazán az élet értelmét, célját… és nem utolsósorban jó s rossz részét.
Mert hisz küzdeni mindig kell… s én szentül hiszem, hogy ha minél többet kell, annál jobban szeret minket a Mindenható… csak az erre érdemes embereket teszi próbára, csak azokat, akiket a legjobban szeret. Hogy miért? Mert itt derül ki, hogy hiszünk-e igazán, és értjük-e azt, hogy miért jöttünk erre a Földre, és hogy mit is képviselünk…

Ajánlás: A Mosolyszívű lánynak, aki megihletett… és aki az én barátom, testvérem, versenytársam és mindenem. S akiről szinte azt érzem, hogy a vérembe tartozik.
Következőleg azt hiszem én tartozom azzal, hogy felfedhessem az én keresztemen nyugvó szenvedés súlyát.

S a végére még annyit, hogy akkor nem vagyunk teljesen egyedül, ha tudjuk, hogy járkál ebben a világban legalább egy valaki, aki segít cipelni a ránk nehezedő súly egy piciny részét…

„Zoom dich zu mir
Zoom dich zu mir
Ich zoom mich zu dir
Durch den Sturm
Durch die Kälte der Nacht
Und die Ängste in dir
Weit weg von hier
Durch Raum und Zeit
Zoom dich zu mir”

Geisterfahrer.