Kegyetlen logika

Így van ez az életben. Harcok feldúlnak minket, majd elülnek. A veszteség olykor felbecsülhetetlen, de ez is része ennek a hálátlan küzdelemnek. Én nem mondom azt, hogy az élet rossz, mert ezt nem lehet így kijelenteni. Hiszek abban, hogy az életünk olyan amilyenné mi tesszük…

Észrevettem, hogy ahogyan „öregszünk” –már ha nekem ezt szabad ilyen fiatalon mondanom-, egyre nehezebb örülni dolgoknak. Az emberből az idő előrehaladtával kezd kifogyni a bensőben zenélő, széles jókedv, amit születésünkkor kaptunk. Egyre több dolgot kell cipelni, és ezeknek súlya elnyomja a játékosságot, ami oly fontos lenne ahhoz, hogy ne csak túléljük a napot, hanem meg is éljük.
Szerencsésnek tartom magam, mert még előttem az élet, de ennek is van súlya. Úgy, ahogyan mindennek. Félelem a kudarctól… félelem a bukástól… és emellett a lehetetlen hűvös fuvallata mindig megcsapja arcomat.
S ilyenkor érzem azt, hogy vannak jobbak, vannak okosabbak… de mégis… kérlek, olyan nincs még egy, aki én vagyok! Megálmodtam, akkor sikerülni is fog, ugye? Ebben kell hinnem… mert ha ez a hitem nem lenne, minden egyes apró kőben elbotlanék. Amíg vannak az embernek álmai, addig érzi igazán, hogy él, és hogy van miért élni. Néha nagyon messze kerülnek tőlünk a céljaink, de valójában nem mozdulnak a helyükről. Lehet, hogy egész egyszerűen csak mi közelítjük meg azt a célt rossz útvonalról.

Ezért is olyan nehéz a kudarc, vagy a tudat, hogy valami végérvényesen véget ért. Ezekre többé soha sem lesz már hatásunk, és ettől a tudattól szenvedünk olyan nagyon… hogy nem érhettük el… hogy nem lehettünk elég jók…

„Csendesen bámult a vakító napsütésbe. Várta már, hogy felkapja őt a lágy szél, s bejárhassa a világot, s annak szebbnél szebb csodáit. Mögötte csak a puszta rét, és a kihalt harcmező terült el. Lehunyta szemeit, és kiterjesztette hófehér, erős szárnyait. Mindene megfeszült, és a bolondos szélre bízta magát. Nem volt más választása… túl sokáig volt itt… túl gyenge lett, s nem maradt már senkije. Csak a szélben és az időben bízott. Mert jól tudta, hogy csak ez a két dolog képes arra, hogy a szívét körülfutó fájdalmat örökre megsemmisítse…”

G. im Gegenlicht.