Rossz úton járok? Rossz emberért küzdök? Vagy csak a környezetem nem tudja az igazságot…?
Ki akarom mondani. Meg akarom tenni. Muszáj…
Ha lehetne most rohannék, és közölném, hogy mennyire sajnálom, és hogy mennyire szeretem. Képtelen vagyok megőrizni magamnak ezt az érzést… ki akarom kiáltani… olyan hangosan, hogy ő is meghallja.
Kényszerpihenő után ismét „visszarobbantam” a köztudatba. Olyan, mintha el sem mentem volna… pedig azt hittem, hogy a valóság változik, ám nem így van. Reméltem, hogy majd könnyebb lesz, de nem így lett. Szerencsére nem akart eltiporni ez a félelmetes szörnyeteg, de azért visszaakasztotta a súlyt a nyakamba.
Naiv voltam, amikor reménykedtem abban, hogy egy nap majd könnyebb lesz. Ez a súly képtelen fogyni, inkább gyarapodik… minél inkább le akarjuk tenni, annál inkább nyomja a vállunkat. Nem lehet örökké kikapcsolni…
Eddig reménykedtem… eddig kapaszkodtam sok dologba, de… végig úgy éreztem, hogy a szakadék fölött lógok… pedig én bizony reménykedtem.
De ez nem elég… nem elég a remény. Ebben a reményben hinni is kell. Nem csak görcsösen kapaszkodni, és minden reményszálat megragadni… nem, ez nem elég!
El kell hinned, hogy lehet jobb… lehet több… lehet a tied is. Feltételes mód nélkül. Kezdek ténylegesen hinni abban, hogy amit belül elhatározunk, és tényként felállítunk magunkban, az kihat az emberi világra is. Legyen szó magabiztosságról vagy pozitivitásról… mi elhisszük, ezért a környezetünk is ezt fogja tenni. Ezzel rengeteg ember vált már boldoggá… és… szerintem most én is megpróbálom, és kimondom.
Kedvesem, szeretnélek szeretni.
Szeretnék utoljára nekifutni.
Hiszem, hogy ha kimondom, majd megbocsátasz, és esetleg megragadod a kezem, magaddal viszel, s véget ér a harc. Békében, közösen…
Geisterfahrer.
Ui.: Mosolyszívű Lány, tied ez a bejegyzés. Mérhetetlen hálával tartozol, amiért segítettél, és erőt öntöttél belém. Ritkán tudnak meggyőzni az emberek, neked most sikerült. Köszönöm (:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése