Queen of Suburbia

Itt állok egy új időszak kapujában, ami arra hivatott felkészíteni, milyen is a felnőtt lét. Nem állhatok meg, hisz minden szakítás után alaposan és részletesen újra és újra összerakom magam. Mindig hibátlan és pontos munkát akarok végezni, de azt hiszem tavaly októberben valami hiba csúszhatott a számításba, és a türelmet elfelejtettem beilleszteni a képbe.

Nem akarom többé hajhászni a szerelmet, sem elsüllyedni a „szépségében”. Ennél nekem többre van szükségem… legközelebb nem követhetek el ekkora hibát, különben egyszer ténylegesen el fog pusztítani ez az egész. El sem tudom képzelni, hogyan bízhattam rá az egész életem egy emberre, aki szintén fiatal még… hogyan eshettem át a ló túlsó oldalára. A tükörbe néztem és nem is láttam magam… elveszítettem a kapcsolatot a valósággal… mintha csak mindig drogon éltem volna.

De mennem kell tovább és tovább, nem szabad gondolkoznom és megtorpannom. Ott ül a szívemben a fájdalom, de az csak még messzebbre hajt. El innen, egy másik világba, ahol igazán meglelhetem önmagam, és azt a fajta intelligens és okos szeretetet, ami majd nem pusztít el. Látnom kell a határaimat és megkapaszkodnom a családomba, barátaimba még akkor is, ha azt hiszem, most az életemet megfordító emberrel találkoztam.

Kár lenne feltúrni a múlt, a saját, és a kapcsolat hibáit. Nekem ma már erre nincsen erőm, és jobb is hagyni, nyugodni ezt az elaltatott, kialudt szerelmet. Csak magamra számíthatok, hogy majd könnyebb lesz egy nap, ha majd ténylegesen megtanulok „felnőtt” módjára kapcsolatban élni valakivel. Hiszek abban, hogy Isten most is meg akart valamire tanítani.  Talán arra, hogy ne ragaszkodjak túlzottan… hogy ismerjem fel, hova tartozom és hol van helyem. Soha ne hagyjam cserben a családom és a barátaim… mindig hallgassak édesanyám szavára és hagyjam a másikat elmenni… hogy ne bántsam meg a másikat, ha épp nem velem foglalkozik… hagyjam a dolgokat a maguk útján haladni… és tudjak egyedül is lenni. Ne érezzem az egyedüllétet magánynak, hanem okosan és értelmesen töltsem ki ezt.
Most már arra kérek erőt, hogy önmagamat tudjam inspirálni és a saját céljaimat követhessem… mert mikor felnyílik hirtelen az ember szeme, rengeteg mindent másképpen lát, és eddig ismeretlen utak villannak fel előtte.
A fájdalmat mindannyian másképpen enyhítjük…

„God grant me the serenity
 To accept the things I cannot
 Change
      Courage to change the
      Things I can and wisdom to
      Know the difference”