"Nem tudom azt mondani, hogy ne reménykedj..."

Úgysem látsz semmit, hisz nem is érzel semmit. Úgy várom már a tavaszt, mint a megfagyott fa ágai… várom, hogy az én életem romjain is új, és igazi remény hajtson.

Túl sok a fájdalom… feszíti a szívem. Egy hét telt el, és a remények csak erősödni látszanak. A múlt egyre keményebben és kegyetlenül próbálja visszahozni a démonait. Megint fáj az elengedés… ismét egy reménytelen szerelem sűrű ködében próbálok táncolni…

Tegnap mikor hazaértem, egyszerűen lerogytam a földre. Jó volt dühösnek és szomorúnak lenni, végre hangosan kiadni az irgalmatlan fájdalmat.

Nem tudom ezt tovább írni. Megint felülkerekedik a büszkeség, és mindent elsöpör.

Telnek a napok, és nekem egyre jobban nő a meggyőződésem, hogy jobb egyedül. Keserűbb, magányosabb, de megmarad sok minden. A büszkeségem, a tiszteletem és a vágyaim. Csak ezek vannak most nekem, erősen lüktetnek bennem. A szeretet elfogyott, helyébe lépett a racionális felfogás, hogy megmentse az emlékeimet a minden elmaró fájdalomtól.

A penge, amely hasítja szívem, kétélű, s ez a két oldal, éles, mint a valóság foga. Tép, szaggat… reményt ad, megsirat, majd felbújtja a kemény önérzetet és vakmerően a jövőbe tekint. Kellek, akarlak, mindennel együtt, amit elvettél tőlem, de maradj távol tőlem, ha nem tudsz törődni velem, és nem tudod megadni azt, ami egy szerelmes nőnek jár.

Írhatnám ide most a neved, címezhetném neked ezt, sőt linkelhetném is, de én inkább megint csak őrült módjára a reményt kergetem, és hiszek neked. Olvasod talán ezt a pár sort… elgondolkodsz… hiányozni kezdek… s rájössz, hogy még szeretsz. Bármennyire is akarom, soha sem fogok eléd állni és visszakönyörögni magam. Nem. Ezek az utolsó szavaim, ebből érezned kell, hogy az én szívem még forr… elnyomja már az agyam, de ugyanúgy lobog benne a tűz. Várni fogok, akaratlanul is, még ha a józan észérvek meg is bilincselik a kezeim… akkor is várok. Álmodom tovább, s elképzelem, amint begördülsz a mattfeketén csillogó autóddal a házam elé, kezedben csupán egy szál rózsával, s nézel rám… mosolyogsz, én meg majd látni fogom, hogy valóra váltak az álmaid, tehát kész vagy megint szeretni engem úgy, mint rég… mikor még gyerekek voltunk szinte…

G.

Utóiratféleség: a mostani bejegyzéseim címei ismétlésnek tűnhetnek. Újraírom a történetem, és megtöltöm a régebbieket igazi, vérvörös érzelemmel…