Van
egy felvonás még a finálé előtt. Van egy pillanat a naplemente előtt, amikor a Napot
mélykék felhők takarják, és az egészen olyan, mintha Isten arcát, s alakját
látnám. Ahogy minden gonoszság, minden sötétség mögül kezeivel, sugaraival éppen
a világ különböző pontjait simogatná. Mindenhová elér, áttör minden falon…
reményt ad a hozzá könyörgőnek… Talán ezért alkotta meg ily’ gyönyörűre a
naplementét is.
Most
kikukkant a Nap védőbástyái mögül… szemembe tűz mélyen… mintha csak megérezte
volna, hogy figyelem őt. Mosolyog rám, válaszol az imáimra, melegíti gondtól
hűvös arcom.
Igen,
ezekért a pillanatokért érdemes élni, és hálát adni. Az örökkévalóság glóriáját
viselni még akkor is, mikor már minden élő remény elhagyott. A Nap sütni fog,
úgy, ahogy Isten adni és szeretni fog. Az örökkévalóság az égre van írva…
Végül
minden felhő eltűnik a fenséges Nap útjából… semmi nem tántoríthatja el attól,
hogy egy késő délutáni órában még elküldje meleg sugarait. Ígéretet suttog
nekem. Holnap, ha felnyitom pilláimat, ő itt fog rám várni. Elkísér egész nap…
s ha majd a sok hétköznapi szörny épp felfalni készül, elég csak az ablak felé
emelnem megfáradt elmémet. Ő ott fog várni, mosolyogva…
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése