Az örök tavasz szigete

A tanuló, új kihívásokra vágyó ember értékrendje folyamatosan fejlődik. Ha azt kell mondjam, hogy változik, az már rég rossz… az elveket illetően a változás azt sejteti, hogy eddig nem a legjobb úton haladtunk… de már egy jó lépést tettünk, hogy az eszmény ízét megízlelhessük.

Az okos ember zsíroskenyert eszik, s autót vesz, házat épít. Az anyagias inkább téliszalámit vesz, és azt habzsolja. Ma elém tárták ezt az egyszerű filozófiai példázatot, és azóta is csak ezen dolgozik az agyam. A pénz nem minden, de akkor is okosan kell felhasználni…

Ami engem illett… megerősítést kaptam, hogy hagyja a látszatokat. A kirakat, a levegőbebeszélés mind a gyengék kapaszkodói, hogy megmaradjanak ebben a világban. A pazarlás, és a hazug barátok mind olyan tőrbe csaltak, ami megfullasztott és ahhoz vezetett, hogy elveszítsem önmagam. S most hol vagyok? Állok egy hatalmas ház előtt. Bámulok, és hallom az embereket, hallom, hogy egy nagy család lakik odabent. Összetartanak, s együtt küzdenek az életben. Ajtajukat kitárják, és befogadnak. Közben lelkem vívja a csatát… nem tudja, hol találhatja igazi helyét. A gyönyörű zalai dombokban, a vidék illatában, az egyszerű életmódban..? Vagy… a tanulásban, a sikerben, az elismerés özönletében, s olyanok között, akik csak a fejükkel gondolkodnak..? Kedves lélek… választanod kellene, de tudom, hogy képtelen vagy rá. Nem is kell… mert ez egy csoda. Aki ezt látja, az minden fontosat észrevesz majd az életben. Ambivalencia az, ami körbefonja az egész életemet, de nem bánom. Ez csak egy újabb lehetőség arra, hogy arról írjak, ami igazán fontos…

~S a tavasz pedig bevirágzik szépen, lassan. A kék ég beborítja a téltől elnehezült fejünket, s lelkünket felforrósítja a gyengéd napsütés. A madarak pimasz csiripelése betölti a könnyű levegőt.

Felbőg a motor, és végighasít a két szív az élet pusztáján. Majd egy csókkal végetér az álom, és az ember verítékezve riad fel a sötét, sivár valóságba..

„Van oly pillanat, mely kilóg az időből…”

G.