Napsugarak

~Minden íve szépségesen és előkelően nyújtózkodik. Virága kedvesen csavarog, s szirmai az ég felé tekintenek. Mosolyog rám. Olyan, mintha karjait ölelésre tárná… sugárzik belőle a szeretet, és a hála. Vasvirág ez, mely a mindent és az öröklétet szimbolizálja. A két súlyos szót, amiket olykor-olykor elhintünk az életünkben. Lehetne nagyobb ajándék adni, mint valakinek azt mondani, hogy mindenre szükségem van tőled, s örökre együtt akarom élvezni veled a tavaszi napsütést…?

Azt hiszem, kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy a változatosság az élet sója. Még mindig káprázik a szemem a sok új élménytől, s sok még az új hatás, de… összességében azt hiszem nem bánom, hogy az életem úgy döntött, nyakatekert módon egy teljesen másik irányba indul el.

Elhagytak a szellemek, amik oly sokáig ültek a szívemen és a józan eszemen. Nem az utcába menekülök már, hanem inkább merészen indulok el az eddig nem látott helyekre.

Megviseli a józan tudatot az alappilléreinek elvesztése… azt hiszi kemény alapra építette meg a várát, amibe minden kincsét belerejtette… aztán észreveszi, hogy nyálkás, mocskos mocsárrá vált minden, min lábát megvetette. Ha az a bizonyos vár eltűnik, elvész minden, ami a jelenben tartotta. Egyedül marad, s legfőbb feladata lesz önmagának, az igaz barátoknak és a lelkének a megtalálása. Talán ilyenkor válik a legnyilvánvalóbbá milyen is az ember… itt ismerhetjük meg önmagunkat. Igen, miközben elveszítünk mindent, ami eddig körülölelt minket… ami erőt, hitet adott…

De majd, mikor vége a szenvedésnek egy új vár ablakából tekint ki a lélek és a tudat, nézi a múltat, csendesen rázza néha rajta a fejét, és csak mosolyog… az benne a szép, hogy minden ilyen elsüllyedt kőszikla-építmény tapasztalattá változik idővel… fény lesz a sötétben, habár egykoron ez maga volt a feneketlenség…

˘˘.˘˘.˘˘.˘˘

 

Ami életben tart, az csak is a küzdés, az élettel való szembeszállás. Habár minden fölött a láthatatlan és megragadhatatlan isteni erő lakik, mégis mienk a színtér, ahol mi magunk is teremthetünk bármit. Kinek nem a pénz veti lába alá a lehetőséget, az boldog lesz majd. Mert olyan utat, lehetőséget kapott, hogy a világot széles spektrumban láthatja, sok barázdát bejárhat, és mindig nyitott szemmel és szívvel tekinthet a sorsra… légy olyan, akinek ez megadatik…

Ez a bejegyzés köszönet azoknak, akik életben tartják még a jó emberekbe vetett hitemet, és azt, hogy érdemes élni az álmokért, habár a sors néha kegyetlenül korlátoz.

Kisherceg, szívem édes őre… tőled tanulok álmodni, s érted álmodom. Mindegy, milyen kegyetlen szélvihar, te keményen szembeszállsz vele… s eközben nem engeded el a reményeid kezét. Kívánom, hogy Isten annyit adjon neked, amennyit az én szemem lát a te jóságodból <3
Flóra, Betti… a küzdésben még soha sem láttalak titeket elfáradni, s ezért tisztelettel nézek rátok. Szeretném, ha mindig ilyen emberek vennének körbe, hogy tudjam, mekkora kincs a jó gondolkodás, a kemény és tiszta jellem. Ti és én is hibázunk… pont ebben rejlik a nagyszerűségünk… földi javak nélkül, csupán kevés jóval bármit megteremtünk… elég, ha mosolygunk, máris létrehozunk valami egyedülit és utánozhatatlant…

Örökké a szívemben…
Geisterfahrer