Dezilluzio

„De Ő más volt. Ő én vagyok, csak érzelmesebben, tisztábban és igazi szívvel. Geisterfahrer más volt… nálam járt, de csak fájdalmat hagyott. Megmutatta a jövőmet, és én egészen belebámultam ebbe a csodába… majd megvakultam egy pár percre.
Csak Ő képes arra, hogy megismételje az édes szenvedéseit… csak ő keresi ugyanazt a szívet tépő fájdalmat. Neki kell a csontig hatoló szerelem, ami közben lágyan, apró darabokra szaggatja a lelket. Ő csak így tud élni… csak így tud repülni… ha ott hagyja a múltat, és egy sokkal különlegesebb jövőbe repül. Jól tudja, ott minden más lesz, de… mégis ugyanaz. A szív nem válogat. Máshogyan szeret ugyan, de meg van az a nagyszerű képessége, hogy a hozzá közel álló lelkekbe belebonyolódjon. Főleg azokba, akik nagy fájdalmából kimentették… nem tudta még, de rögtön áttáncolt a másikba. Egy édesebbe, egy vonzóbba… egy tiltott szeretetbe.
Tudja, mindenki bután nézne rá… tudja, mindenki nevetne körülötte, ha tudnák, hogy megint mer álmodni, és ajkán a mosoly megint táncol, mert szívében megint új termést hozott a végtelen tövisű rózsa.
Nekem súgta a szavait, mert hiába ír, hiába ordít, úgysem értik. Ő más. Ő nagyon más… ő mer a lelkével látni és a szívével hallani. Hiába írok most helyette én, még most sem értik igazán, hogy min megy keresztül. Lett egy titka… valamit őriz megint, amit egy kacagó, gyámoltalan felhőbe burkolt, és elengedte a végtelenbe… hogy aztán ismét utána mehessen… hogy kereshesse éjjel, s nappal. Mint egy ámokfutó… hogy egyszer végre odaérjen…”

~~

Édesanyám azt mondta, nem baj, maradj ilyen. Merd felvállalni a véleményedet, és fogadd el, ha valaki szóvá teszi, hogy te tudod rosszul. A lelkedben úgyis ott van az isteni fény, ami arra biztat, hogy az igazság mégiscsak nálad van.
Lesznek felettünk álló emberek, akik majd uralkodnak, és semmit sem vesznek észre a transzcendens síkon történő lelki életből… de nekünk emiatt nem szabad szenvednünk… ez nem a mi hibánk. Mi csak nézzünk előre, és bízzunk abban, hogy majd évek múltán rájönnek a mondanivalónk fontosságára és lényegre… és belátják, hogy mennyire nekünk volt igazunk, és milyen érdekesen láttuk akkor a dolgokat…

"Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt.
    Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín."   (Catullus)