Én azt tanultam, úgy bánj másokkal, ahogyan te is szeretnéd, hogy bánjanak veled.
Szívből jövő szeretet, kedvesség, önzetlenség… igyekszem ezt adni. Igyekszem elhinni, hogy ez a világ lehet még jó hely, jó emberekkel, de szépen lassan szertefoszlik minden apró reménysugaram.
Hová tűnt a szív? A gyönyörű, kegyesen fehérre mosott szív… nem is tudom, hogy létezik-e. Amit látok az mind csak a pusztulás… az erkölcs üvöltő hiánya… a megrekedt, rendszerekben és szabályokban való gondolkodás. Ma már mintha mindenki szégyellne a szívével látni és élni. Mindenki csak mérlegel, és az igazságot keresi, ahelyett, hogy élne… hogy szenvedéllyel szeretne… hogy felfedezné azt, amit ez a hatalmas bolygó rejt. A mindig mosolygó természetet, a lágyan simogató napot, és a csendesen kéklő vizet.
Hol van az, aki ezt látja még rajtam kívül? Miért szenvedek folyton attól, hogy kirekesztettnek érzem magam, mert többet látok? Vagyis nem… ezt nem szabad mondanom, nem vagyok én olyan okos. Inkább… színesebben látok, határok nélkül. Az igazság nem feltétlenül az, amit mindenki elhisz vagy megvall… néha rejtve marad, és csak azt tudja meg, akit pont emiatt kirekesztenek…
Nem hiszek a materiális gondolkodásban. Nem érdekel a logika, sem az, hogyan és milyen atomokból áll fel a világ. Megtanulom, és megszerzem belőle a lehető legjobb jegyet, de… minden halott, ha nincs benne lélek. Ez nem tanulható, ez nem megfogható. Ehhez szív kell, nem ész. Ezt nem tudod megtanulni… ezzel születni kell. Az, aki szeretni tud, az birtokában van a világ legnagyobb és legértékesebb kincsének… annak az embernek soha sem fog fájni igazán a szíve. Kívülről talán úgy látszik, hogy majd sokat fog szenvedni a naivsága miatt. Talán megalázzák vagy kihasználják, és ott hagyják… de… ő mindig tudatában lesz annak, hogy azért tették ezt, mert tudatlanok és nem látnak. Nem tudtak szeretni, ezért szegényen mentek tovább.
Az életben sok lesz az olyan dolog, amit majd ha megteszek a többiek csak értetlenül fognak állni előtte. A klasszikus kérdés majd késként hasít a levegőbe: „Mi értelme volt ennek?”. Aki ezt kérdezi, soha nem is fogja érteni az önzetlenség, a szeretet és a hűség lényegét. Lehet, hogy gyakorolni fogja, de megérteni soha. Ezeket a dolgokat nem a külső „nyomás” miatt vagy az elismerés miatt kell megtenni… hanem magad miatt… amiatt, hogy egyszer, ha visszanézel az életedre a Mennyből, Isten trónja mellől, mosolyogj, hogy mennyi jót és szépet tettél, miközben körülötted néha minden romlásnak indult…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése