Szép idegenek

Sokat gondolkodtam, hogy lehetne ezt az érzést szavakba önteni, de valójában nem is lehet igazán hitelesen megtenni ezt. Csak a gyomorban repdeső pillangók mutatják, hogy az ember valami nagyon különlegeset talált a sok magányos nap után.

Lányok, nektek írom ezt a bejegyzést, hogy észrevehessétek, milyen kincsre bukkantatok, és hogy figyelmeztesselek titeket, mindig csak a valós csillogásnak higgyetek…

Meddig tart egy szerelem? Meddig hiányzik a másik? Meddig szabad rágondolni? Egy új szerelem ott kezdődik, ahol a másik véget ér. Egészen addig bújik meg a gondolataink mögött a volt szerelem, amíg valaki más képes elvarázsolni minket az újdonság erejével. Most, hogy látom, szépen lassan szerelembe estek, elkezdtem én is emlékezni. Tüskék és fájdalom nélkül. Megbocsájtottam magamnak és mindenkinek, így képes vagyok elkülöníteni a jót és a rosszat, és tisztán emlékezni.

Varázslatos az, mikor két ember között elindul a folyamat, ami először keserűség és problémák nélkül mély szerelemmé alakul… az ismeretlenből, egyetlen és igazi válik. S aztán elkezd dolgozni a valóság és az idő is… az elején nem is gondolunk a csúfos, szakító szavakra és a gáncsoskodásra. Milyen különös… a vonzó idegen átalakul az egyetlen társunkká, majd olyan mélyen megismerjük, hogy még a benne lakó legsötétebb démont is meglátjuk. S végül megérkezünk a végéhez. Újabb szerelem, újabb kapcsolat, újabb vereség. Ez tölti ki az érzelmi világunkat.

Látom magam, amint ülök az autósiskolában vagy amint csinos, feketébe öltözve állok a klub bejárata előtt, és megsuhant a szerelem szele. Belém égtek ezek az első pillanatok. Mindközül ezek voltak a legboldogabbak… hisz a tudatlanság ajándékát tarthattam a kezemben. Nem tudhattam, hogy a férfi, akibe beleszeretek az vagy képtelen szeretni, vagy éppen képtelen megbocsájtani. Zseniális, hogy akik összetörték a szívem, azok akár idegenek is maradhattak volna.
Bárcsak meg tudtam volna őrizni a boldog napok érzését… talán nem is lett volna olyan nehéz, ha nem lettem volna olyan éretlen. Nem igaz az, hogy a kapcsolat, ami tökéletesnek tűnik, az beteg vagy nem egészséges. Igenis mindenki megérdemli azt, hogy egy darabig minden stimmeljen és senkinek nincs köze ahhoz, miért nincs veszekedés vagy hogy miért nem panaszkodik az egyik. Talán itt rontottam el valamit… elkezdtem keresni bennünk a hibát, amikor nem is volt. Csak a mondás és az irigykedők úgy tartották, hogy semmi sem tökéletes…
Nem, nem kell panaszkodni mindenkinek, ha valami nem működik… külső szemlélő úgy láthatja, ebben hibáztam, én mégsem gondolom ezt. Soha nem adtam ki és nem adnék ki panaszt, rossz véleményt arról, akit szeretek… de még a családját sem szidtam vagy szidnám másoknak.

Semmiért nem cserélném el a múltam. Most már nem is változtatnám meg. Igyekszem csak ezeket az első, boldog perceket megőrizni. Van bennük valami bájos, fiatalos és élő. Nem bánom, hogy ezeket meg kellett élnem, és csalódnom kellett. Hiszek abban, hogy egyszer majd valami egészen mással találkozom, amikor majd én is felnőtt leszek. Én ugyanolyan maradtam, csak talán kicsit érettebb lettem…
 

Adrinak, akinek tiszta szívemből kívánom, hogy szeressen és szeretve legyen. Kincsre bukkantál, amit meg kell őrizni és küzdeni kell, hogy mindig fényességet hozzon az életedbe. Ha úgy akarod és alakítod, áldás lesz számodra. Megérdemled ezt az ajándékot :)