Vad Itália

Századszorra is végigfut a fülemen a dallam, amint Slash gitározza a Keresztapát. Gyönyörűen sírnak a húrok az ujjai alatt… mintha csak te játszanál a lelkemmel… szép és fájdalmas játékot.

Itt voltál. Itt volt a fekete autód. Ki sem néztem az ablakon és tudtam, hogy megérkeztél. Hallottam az autó hangját, éreztem, hogy a levegő egy pillanatra megdermed. Majd meglepetésemre, ömlött belőled a szó. Régen imádtam nézni, ahogyan beszélsz… az ajkad finom vonalát figyelni, és hangod hallani.
El is felejtettem, milyen mély, komoly hangod van. A fülemnek újra meg kellett szoknia.

Beszélgettünk, mint két felnőtt. Mint két kiegyensúlyozott életet élő felnőtt. Mintha mi sem történt volna… csak nyomokban éreztem az elmúlt egy év fuvallatát.
Megdöbbentő és szívfacsaró, hogy amiken keresztül mentünk, utána hogyan voltunk képesen ilyen barátságosan szembeállni egymással. Mi történt? A tűz, amely köztünk égett, hatalmas lángokká alakult át, amik aztán halálosan megsebeztek minket, és kivették belőlünk a legjobb részünket. Elporladtunk a szenvedélyben. Most pedig a parázsból próbáljuk újraépíteni magunkat.
Már nem néztél rám megvetően vagy haragosan. Már nem néztél rám szerelemmel telien. Látom, megbocsájtottál és tovább léptél.
Éreztem a múltat felbukkanni a szavainkban. Vagy mikor egészen közel léptél hozzám… vagy mikor véletlen összeért a kezünk. Ezek már hideg, jelentésnélküli érintések voltak. Más vagy te is, és más én is. Annyira szeretném azt mondani, hogy szeretlek vagy azt hallani, hogy szükséged van rám… de már felnőttünk. Vége a Radnótinak lassan számodra is.

Most megszólal a Keresztapa zárótémája. Eszembe ötlik a rengeteg szenvedély, a mosolyunk, a gyerekkorunk. Mintha csak mi is egy leáldozott, veszélyes és szenvedélyes olasz család lettünk volna. Éltünk, szerettünk és rengeteg hibát követtünk el… majd pedig megöltük egymást.
Nem akarom felhozni a fájdalmat és a keserűséget, hisz, már megbocsájtottunk és ez segíthetett minket oda, hogy újra tudtunk beszélni. S én most mégis sírva írom ezeket a sorokat, mert nem tudom, mit érezzek.
Nem akarom érezni a vonzerőd, mert beleroppanok… nem tudom elviselni, ha még egyszer összetörsz.

Azt hiszem, erre vártam. Egy szép és méltóságteljes lezárásra. Egymás szemébe néztünk, és mosollyal elengedtük egymás kezét. Olyanak vagyunk mi, mint egy olasz dal, ami szívbemarkolóan cseng. Ezek voltunk mi, ez volt a gyerekkorunk… ez tett minket felnőtté. Nem is búcsúzhatnék stílszerűbben…
Viszlát Szerelmem
Isten áldjon „Maci”… Ádi…

Szívem összes szeretetével a tied voltam…