Devils

Nem szokás ilyet tenni, most mégis egy kalap alá vonok két férfit, aki hozzájárultak ahhoz, hogy megformálják azt a lelket, aki most bennem uralkodik. Nem tagadom, formáltak, alakítottak engem. Felesleges az ész magabiztos szavaival bizonygatni, hogy rám ugyan semmi sem hatott belőlük… hazudnék, ha ezt mondanám. S én már beleuntam a sok-sok hamis hangba…

Három férfi, három lélekkel. Egyiküket kiemelném, és egy egészen különleges nézőpontból tekintenék rá. Volt és van édesanyja, édesapja, akik nagyon szeretik egymást. Gondoskodó, igazi családban nőtt fel hajó, sok autó és titkárnők nélkül. Minden egyes forintért keményen megdolgozik, nem segíti őt semmilyen „felsőbb erő”. Vele már csak ritkán álmodom, de akkor csak szép vonású arcát látom magam előtt, s semmi más érzésem nem kapcsolódik az álomba. Vele voltam a legtöbbet együtt, s őt eresztettem el legkönnyebben az életemből… képes voltam igazán megbocsájtani neki.

A maradék kettő mintha csak az ördög félresikerült hasonmása lenne. Angyalok közelében nevelkedett, fészekből kihulló egyéniségek…

Megtévesztőek. Odaképzeltem a testükbe egy forrón dobogó szívet, azt hittem olyanok, mint az igazi férfiak, majd felfedik nekem az érzéseiket. De semmi mást nem képesek adni, mint fájdalmat, csalódást és hamis ígéreteket. Mindig újra és újra kezdik, nem éreznek szánalmat sem az összetört szívek sem maguk iránt… képtelenek értelmezni az emberi kapcsolatok lényegét, és az érzelmi skála a saját önérzetükön kívül nem sok irányba terjed…

Egy anya a legszebb szeretet forrása, a legnemesebb nevelést csak ő tudja adni. Sajnálom barátaim, nektek ebből igen kevés jutott. Fogadjátok mély szánalmam és imáim! Remélem a sok kötelékben, amit idővel el-eltéptek majdcsak megtaláljátok a hiányzó szeretetelemet, és egészséges felnőttek lesztek.

Mindannyian magunkkal visszük fájdalmainkat a kapcsolatinkba, de egy darabig igyekszünk őket elrejteni, vagy legalábbis elhinni, hogy a jelenlegi szerető majd képes feledtetni ezt a mázsás tehert és újraértelmezi az egész világot.

Túl sokszor hittem ezt, és csak odáig jutottam, hogy a magamon kívül a mások gyengeségeit is én cipeltem.

Ha már soha sem hagytatok szóhoz jutni, engedjétek meg, hogy elbocsássalak titeket. Azt hiszem, soha sem tudtátok, hogy mi él bennem és mi az, ami igazán boldoggá tenne. Félek, nem is érdekelt titeket soha, hogy mi lehet a titkom, vagy lelkileg milyen ember vagyok legbelül.

Szabadon élni muszáj, elvenni az életből a saját részünket, de egészen addig, míg a másik szívét nem törjük millió darabra.

Kenny, Kalmár… tietek ez a pár sor. Nem nevelési célzattal, azt majd anyátoktól megkapjátok. Nem akartam nagyokat írni. (Sajnos) hatottatok az életemre, hozzátettetek vagy éppen elvettetek az épülő énemből. Már nem szégyellem ezt megvallani… sőt, jó érzés tudni, hogy én –ellentétben veletek-, változom és mindig a lehető legjobb és legtisztább utat járom az általatok oly kiválóan ismert életben…

Ölel,

D.