Ab ovo gemino

A szakadék legaljából pillantok fel az égre. Megérkeztem. Évek óta tartó „utazásom” végéhez érkeztem… ideje vallomást tennem, és megtisztelni magam, és a hozzám legközelebb álló embereket azzal, hogy őszinte leszek. Nem takargatom többé a sebeim, és nem söpröm be a nevető felszín alá a rengeteg keserűséget. Felnőttem ahhoz, hogy szembenézzek mindazzal, amit még nem zártam le… és a tekintetem végre előre szegezzem, és hagyjam elaludni a múltat…

Az egész talán ott kezdődött, amikor négy éve elkapott valami megmagyarázhatatlan szerelem-láz, ami ragaszkodásba, majd függőségbe fordult át. A társadalom és egyéb külső nyomások hatására elhittem, hogy kötelező minél hamarabb átélni minden párkapcsolathoz kötődő élményt. 15 évesen az embernek nem megy ez olyan könnyen… és ezért összetörtem egy nagyszerű ember szívét, aki aztán máig az egyik legmeghatározóbb ember lett az életemben. Kellemetlen érzés fog el, hogy ez be kell vallanom, de pont ez a lényege ennek a pár sornak… a tiszta őszinteség. Igen, ő még máig számít. Ő a kontroll, a tükröm és az ember, aki a legjobban ismer. Kínosan pontosan ismeri a bennem lakó fájdalmat, az eltitkolt vágyakat, az összetört álmokat és az összetört szívet is, mégsem hagyott soha igazán szóhoz jutni... Ő az, akinek én viszont soha nem lehettem eléggé meghatározó az életében… nem lehetettem az a nő, aki majd értelmet ad a „boldogság” fogalmának. Mikor előtte állok máig az a 15 éves kislány vagyok, aki még mindig ugyanott tart. Görcsösen ragaszkodik a remény, szeretet és kitartás egyvelegéhez… lehetett volna az egyetlen és az igazi, mégis ő miatta kellett megtanulnom, hogy milyen az, amikor egyszerűen csak nem szeretnek viszont… ugyanezt elkövette ellenem még 2 másik férfi… habár őket megpróbáltam az erkölcsi fölény segítségével lerázni, ez mégsem ilyen egyszerű…

Egyszerűen csak túl „komolyak” az érzéseim, és nincs olyan férfi, akinek lenne bátorsága viszonozni ezt.

Arra volt jó az elmúlt négy év tapasztalata, hogy pontosan megtudtam, milyen apró jelekre kell felfigyelni, mikor kapcsolatot alakítasz ki valakivel… nyitott szemmel, és sajnos enyhe gyanakvással kell a másik felé fordulni, és kitapintani, mit is vár el az élettől… és mennyire képes feláldozni a szívét a másikért.

A várost, a valóságot, a világot, amiben most élek szeretném magam mögött tudni. Minden egyes embert itt hagyni, és messzire jutni innen. Nekem is vannak álmaim, én sem félek nagyot mondani, és én is elhiszem, hogy valóra válhatnak. Csak én már kicsit reálisabban gondolkodom, és átlépem a fizikai határokat… nekem nem elég beköltözni a fővárosba, vagy összeköltözni a barátaimmal… én utazni akarok, és meglátni azt, milyenek az igazi emberek, milyen a világ ezen a kisvároson kívül…

G.