Ideje búcsút inteni a
végtelen nyárnak. Mint a vitorlás, amely vidáman szeli a lágy vizet, úgy siet
nekem is az élet. Hála, boldogság és öröm tölti be a szívem, s ezek mind
mérhetetlen erőt adnak a harchoz, amelyet meg kell vívnom a jövőmért. Sorakozik
a sok-sok ötlet, terv, arra várva, hogy igazi cél születhessen belőlük…
De most még csak
búcsúzom. Habár sokat változtam, nem tudom elrejteni a boldogságom, amelybe
belevegyül a hiány okozta szomorúság. Ebben a pár hónapban volt helyem a
világban, volt jelenem, amiben teljesen élhettem, s volt mellettem egy ember,
aki most már a világot jelenti. Nem egyszerűen beragyogja a létem, nem csak egy
kincs, hanem maga a valóság. Minden hibájával és szépségével együtt. Érzelmek,
mint a sokféle színek, éltetnek ebben a szürkeségben. Nem akarom elengedni a
csodát, amelyet végre megtaláltam. Csak élvezni akarom még… mint ahogyan az
utolsó forró napsugarakat, akik köszönésképpen még csókot lehelnek az arcomra.
Most éppen nem bánt az elmúlás vagy a felnőttéválás komolysága. Ez a nyár még
gyermeki és szerelmes volt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése