Oly sok mindent
elszakítanak tőlünk az életben. Szerelmet, barátokat… anyát s apát. Mikor
megkérdeznek, milyen számomra az ideális család, a szívem válaszolja és igényli
édesanyám és édesapám. El sem tudom képzelni, hogyan tudtam volna felnőni az ő
óvó szeretetük nélkül… hogyan válhattam volna emberré, ha nem terelget két
ilyen rendkívüli felnőtt ember. Mi történik azokkal, akik az úton egyszer csak
elveszítik az édesanyjukat..? Hogyan lehet anyai gondoskodás nélkül élni? Hogy
lehet megmaradni a beteg világban az anyai biztonság láthatatlan simogatása
nélkül? Biztos naivnak tartanak egy szétszakadt világban, amiért most ezt
mondom… azon kevés szerencsések közé tartozom, aki egészséges, egységes
családban nőhettek fel. Megdöbbenve, félve szemlélem a hozzám nagyon közel álló
embereket, akik habár teljesek, erősek, de szívükben ott egy némán tátongó űr,
ami egy eltűnt szülő emléke hasított…
Tanuld meg:
felbecsülhetetlen kincs van a birtokodban, ha egészséges a családod… ha élnek a
nagyszüleid… ha szívesen látnak maguknál.
Egy anya, akit
elszakítottak a gyerekeitől, mérhetetlen fájdalomban szenvedhet. Annyi
törődést, annyi nevelést akart még átadni. Csak ez faraghat emberré… hagynod
kell, hogy utat mutassanak… ne vágd el a láncokat, ne tedd… mert mikor igazán
felnősz, s megtudod milyen a jéghideg világ, biztonságos lelki menedék nélkül
élni, zokogni fogsz az életet adó nő iránt, aki mindig szeretett… mindegy,
milyen hazugságok ágyazódtak meg gyenge szívedben…
Ajánlás: elsősorban az
én kicsiny, de annál különlegesebb családomnak, akiknek hálával tartozom örökké…
S azoknak az
embereknek, akik itt élnek a szívemben, nekik, akik szívükben elfedett
fájdalmakat őrizgetnek egy áhított, teljes család iránt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése