„Jól emlékszem rájuk.
Álmaimban is megjelennek még. Nem felejtettem el az arcukat, az érintéseiket, a
tekintetüket. S ami a legfontosabb, visszatérnek az érzések is. Kézenfogva
tudat és szív visszautaznak a múltba, képesek feltépni a lakatokat a súlyos
ládákról, majd pedig kiengedni a múltbéli szerelmeket. Az ember csak álmában
tud megint pontosan ugyanúgy érezni, habár a valóságban már mindent elsiratott.
Csupa illúzió és hőn áhított, meg nem történt események birodalma ez.
Egy idilli, boldog és
gazdag környezet, gondok nélkül, nagy szerelemben…
Egy vallomás, egy
szoros ölelés és igazi csókok halmaza…
S végül egy
szenvedélyes, forró, beteljesületlen vágy, amely kínozza a testet…”Ezt nem állíthatom meg, nem parancsolhatok az érzésnek. Ennyi maradt a bennem élő gyerekből…
Mikor már azt hiszem,
mindenem elveszett a nagy felnőtté válásban, találok még pár szemcsét
önmagamból.
A szívet, amely nem
szűnik meg szeretni. Hajtja egy megmagyarázhatatlan energia a szerelem felé…
egyre magasabbra, egyre nagyobb szerelmes történetek felé… mikor már annyiszor
összetört, csak egyre erősebben képes érezni. Habár minden hibát lát és minden
fájdalom szúrja már, csak szeret. Áldozatkészen, önzetlenül, ragaszkodóan. Nem
érdekli a jövő, a csalódás… csak a drogként ható érzések…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése