Életépítés

Hangosan és fájdalmasan táncolt be az új év. Megannyi új érzést hozott magával… régi barátokat, akik eddig a sötétségben rejteztek előlem. Végig ott álltak lesben, s várták, mikor kezdődik el a vég, és mikor kaphatnak újra szerepet az életben.

Egy hónap telt el. Egy hónap fájdalomban, csendes zokogásokban. 2 éve fogalmam sem volt, hogyan lábalhatnék ki egy felesleges, reménytelen kapcsolatból, most pedig kész tervem van. Megnyugtat a tudat, hogy talán mégis tanulok a hibáimból.

Felépítek egy birodalmat. Felépítem önmagam. Erős tartópillérekként veszem az igazi barátaimat, a családom óvó szeretetét és a magabiztosság egészséges pajzsát. Minden újdonságot beépítek a váramba, megyek, felfedezek, tanulok és haladok előre. Egyetlen utam és lehetőségem ez… semmi más nem maradt az elmúlt egy évből, mint tengernyi emlék, tapasztalat és a megtépázott büszkeség. Ezek a fájdalomban gyengítenek, de ha felemelem a fejem, ha összeszedem ezeket és képes vagyok használni, akkor megvan a kulcs a kezemben, a cél pedig a szívemben…

Mindent le akarok írni… az első perctől, az utolsóig. Saját magamat kezelem az emlékeim felidézésével, s ezek elhamvasztásával. A szavaimban örökre megmarad a szerelem mézédes, finom, nevetően-fájó érzése, még akkor is, ha egyedül járom majd a világot. Ezek nem a jelenről szólnak majd, hanem egy folyamatról… hogy hogyan is hihettem, hogy hirtelen ilyen gazdag lettem? Hogy lett családom, nem féltem már a magánytól, tudtam a célom… de mégis… azt is jól tudtam, hogy a valóság ösvényt vág még a szerelem erdejében is. Valahol mélyen pontosan éreztem, hogy a katasztrófa szükségszerű azért, hogy teljes nagyságában és pompájában láthassam majd a világot… hogy ezeket a sorokat leírhassam, és megint elindulhassak egy új életet teremteni… hogy megint pontosan úgy leljek rá a szerelemre, mint ahogyan egy éve sikerült…

Geisterfahrer.