„Sírt a zongora a dal
alatt, ő pedig emlékezett. Elébe tódult annak a képe, akiért élt… akiért
mosolygott, s aki elfoglalta az egész szívét és eszét.
Mosolyra húzta a száját
a keserédes emlékek kavalkádjában. Látta magát gyermeki arccal és szerető
szívvel és látta Őt is. Nyugodt, smaragzöld szeme kedvesen nézett rá, lágyvörös
haja csillogott a napfényben. Vékony karjai erősen tudtak ölelni, járása lassú,
megfontolt volt. Nem tudott sietni… mindig elkésett, de képtelen volt Rá
haragudni.
Mindig csak várta az
ablaka alatt, hogy megszólaljon a bugó, tiszta motorhang. Imádott mögötte ülni
a motoron. Szorosan ölelte Őt, néha meg széttárta a kezét, és hagyta, hadd
kapjon a szél a hajába. Közben pedig fejében mindig egy dallam zenélt, és kérte
Istent, sohase felejtse el ezeket a pillanatokat, a vidéki táj szinte gyönyörű
pusztaságát, és az ég ezerszínű arcát. Sokat mentek, a lány pedig türelmesen
hallgatott. Elbűvölte őt a fiú szinte töménytelen mennyiségű álma. Bármit
megtett volna, hogy segítsen neki…
Már nincsenek többé
közös reggelek. Nincsen álmos ölelkezés a kicsinyke ágyon…
Nincs több szó, amely a
másikat dicséri, vagy a szerelmet tartja ébren…
Ami a legjobban
hiányzott, az a kedves, ritka nevetése. Még akkor is szerette ezt, ha éppen őt
nevette ki. Elbűvölő volt, ahogyan a vastag, finom rózsaszín ajkak mosolyra
fakadtak. Vagy amikor meglepetésszerűen valami kedves gesztust tett. Váratlan
mondatok egy olyan embertől, aki ezelőtt nem volt képes ilyesmire… akarta hinni
ez a lány, hogy miatta kapott szívet ez a férfi.
Imádkozott minden
áldott nap, hogy szerelmének teljes legyen az élete. Kérte Istent, hogy emelje
ki a szegénységből ezt a rendkívülinek hitt embert… kérte, hogy minden álma
megvalósulhasson és a világ legboldogabb embere lehessen…
S amikor ez a fiú
elment, elképzelhetetlenül nagy űrt hagyott maga mögött és sok-sok hazugságot.
Túl nagy árat kellett fizetni a szalmaláng szeretetért… ezek a szavak a meggyalázott,
szilánkosra tört szívnek az elhallgatott szavai. A rabláncra vert, megkínzott
érzelemhalmaz utolsó segélykiáltása…”
Kérlek Istenem, tégy a
szerelmünk sírjára virágot, és engedd, hogy emlékezhessünk rá mindig…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése