Különös, amikor az addigi megszokott élet, hirtelen elkanyarodik. Mikor a fekete-fehér magány bekerül egy olyan világba, ahol minden tele van színekkel… ahol nincsen búvóhely, ahol az érzelmek körültáncolják a felemás jellemet.
Négyen vagyunk, négy nagyon különböző ember. Eddig soha sem írtam magunkról, most az életben először mégis részletiben nyitok ablakot a barátságra.
Most, miután valami egészen fura folyamat indult be, elérkeztem oda, hogy papírra vessen a gondolataimat.
Négy lány, akik egy év alatt felépítettek maguk köré valami egészen egyedi egységet, amiben titkok, emlékek és közös szórakozások pihennek. Olyanok, mint négy rendkívüli főhősnő. Küzdenek, élnek és nevetnek mégis. A legnehezebb az, hogy az „egységet”, amit a véletlen szült, össze tudják tartani.
A legerősebb kapott egy szívet, ami repesve várja minden mondatát, ami gyönyörű, s szűken szálló szavakat suttog a fülébe. Olyan ajándékot, amit mindig megérdemelt, de amilyenre soha sem számított.
Egy sebzett szív, kiérdemelte az utolsó darabot a tökéletes képhez. Nála tudtam meg, hogy a hasonló emberek mindenképpen egymásra találnak.
Egy végtelenül romantikus közülünk sok tőrt kapott a szívébe, de még most sem ismeri a lehetetlent. Talán ő a legkitartóbb… mert az igazi kitartás arról szól az életben, mikor már a halott álmot akarja az ember újjáéleszteni, s nem sikerül… de eljön majd egy nap, amikor mégiscsak célba ér az ember lánya. Talán észre sem veszi, hogy közben mennyire megváltozott az „álma”, mennyire más lett… nem felejtette el, csak a környezete és a küzdése megváltoztatta, hogy elérje az elérhetetlent.
És a negyedik. Na igen, saját maga szerint a legvészesebb eset. Halk vigyorok, kifejező tekintetek. Nem magamról beszélek, csupán olyasvalakiről, akit mások látnak. Amíg az ember egyedül van, észre sem veszi, hogy szépen lassan mennyire befelé fordul. Ez csak akkor változik meg, mikor valaki feszegetni kezdi a súlyos lakatokat… felépíteni egy kapcsolatot a semmiből nehéz. Nehezebb, mint gondoltam.
Karácsony szele csípi pirosra az arcokat. Tündöklő hóban táncolnak a szerelmesek, ajkaik vörösen izzanak a szenvedélytől. Hideg van. Nincs más, csak a szél, a hó, és a szerelem. Egy egység, ami nem csak két embert köt össze. Sokkal erősebb, és sokkal jobban kihat az emberekre.
Lágyan suhan az álomangyal. Csókot lehel mindenkire. Bejár minden házat… a legkisebbet a legnagyobbig. A legszegényebbet a leggazdagabbig. Mert ő csak az álmot hozza… ő egyenlő mértékben ad ebben a gyarló világban…
Ajánlás 7 különleges embernek. Heten, igen, mint a
Geisterfahrer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése