Most már látom miről a művészet… az a fajta művészet, amely most, az én
koromban létezik. A zenét, könyveket és a színházat is mindig átjárja a jelen
kor varázsa.
Kitágítottam az összes határt. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam, olyan dolgokkal kezdtem foglalkozni, amelyekre azelőtt nem volt erőm. Sokkal többet látok, és elértem magamban azt a pontot, ahol megpillanthattam végre azt az embert, azt az alkotót, aki én vagyok.
Minden film, könyv és színházi előadás átadta a saját üzenetét, mindegyik után kicsit jobbá és tapasztaltabbá váltam. Beillesztettem ez a darabot a saját képem végtelen kirakósába. Folyton átjár az érzés, hogy tennem kell valamit, alkotnom kell. Most kell élnem.
Kitágítottam az összes határt. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástam, olyan dolgokkal kezdtem foglalkozni, amelyekre azelőtt nem volt erőm. Sokkal többet látok, és elértem magamban azt a pontot, ahol megpillanthattam végre azt az embert, azt az alkotót, aki én vagyok.
Minden film, könyv és színházi előadás átadta a saját üzenetét, mindegyik után kicsit jobbá és tapasztaltabbá váltam. Beillesztettem ez a darabot a saját képem végtelen kirakósába. Folyton átjár az érzés, hogy tennem kell valamit, alkotnom kell. Most kell élnem.
Az én kis világomba belefér olykor az egész univerzum. Bárcsak
megmutathatnék mindent úgy, ahogyan én látom. Hosszú oldalakon keresztül leírnék
egy sétát, amit ebben a kisvárosban tennék. Minden szegletre kitérnék, és
minden pillanatot megörökítenék, amikor összeszorul a gyomrom az emlékek
hadától. S ennek a gondolatsornak a végén a reptéren lépkednék… és itt hagynám
ezt az országot.
Aztán évek múlva akár 3 nyelven is elmesélném, honnan indultam, hol és hogyan tanultam meg erről a nehéz életről. Teljesen mindegy, hova sodor az élet, csak sodorjon valahová! Nem létezik köztes megoldást nekem. Minden művészetszilánk, ami mostanában keresztülfúródott rajtam, csak ezt az utat mutatta. Nem állhatok meg, most nem.
Egyszer nagyon nehéz, ekkor valami fojtogató kétségbeesés húzni akar a mélybe… aztán hirtelen világossá válik számomra, hogy annyi mindent kell még tennem, és olyan színes tud lenni a valóság, ha valóban igyekszünk, hogy azzá tegyük. Ilyenkor érzem erősnek magam, és úgy érzem nincsenek láncaim… a lelkem sincsen már gúzsba kötve, elkapnak az érzések, a gondolatok, és a sorok önmagukat írják. Valamiért ez vált a legfontosabbá, hogy nyomot hagyhassak magam után. Ne csak a szerelmes drámáimmal és a kurta fájdalomhullámaimmal, hanem valami sokkal összetettebbel is, ami valóban szolgálja ezt a világot. De elsősorban mindent magamért kell tennem, hogy végre magamra is büszke lehessek.
Aztán évek múlva akár 3 nyelven is elmesélném, honnan indultam, hol és hogyan tanultam meg erről a nehéz életről. Teljesen mindegy, hova sodor az élet, csak sodorjon valahová! Nem létezik köztes megoldást nekem. Minden művészetszilánk, ami mostanában keresztülfúródott rajtam, csak ezt az utat mutatta. Nem állhatok meg, most nem.
Egyszer nagyon nehéz, ekkor valami fojtogató kétségbeesés húzni akar a mélybe… aztán hirtelen világossá válik számomra, hogy annyi mindent kell még tennem, és olyan színes tud lenni a valóság, ha valóban igyekszünk, hogy azzá tegyük. Ilyenkor érzem erősnek magam, és úgy érzem nincsenek láncaim… a lelkem sincsen már gúzsba kötve, elkapnak az érzések, a gondolatok, és a sorok önmagukat írják. Valamiért ez vált a legfontosabbá, hogy nyomot hagyhassak magam után. Ne csak a szerelmes drámáimmal és a kurta fájdalomhullámaimmal, hanem valami sokkal összetettebbel is, ami valóban szolgálja ezt a világot. De elsősorban mindent magamért kell tennem, hogy végre magamra is büszke lehessek.
Ha tehetném, mérhetetlen erőt kérnék a Múzsáktól. Annyi mindent le akarok
még írni. Szeretném megnyitni magamban azt az ajtót, ami a legmélyebb és
legkomolyabb érzelmi élményekre nyílik… a saját tanulságaimat akarom átadni, s
közben megörökíteni és felkínálni az örökkévalóságnak az én kedves szereplőimet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése