„Egyszercsak
kipattantak szemeim. Nem álmodtam rosszat, nem kergettek a démonaim a
sötétségben. Csak felébredtem minden ok nélkül, mintha csak érezni akarnám
ébrenlétemben, hogy ott fekszik mellettem. Végre itt van, végre nem üres az
éjszaka. Nem kell az alvás, nem kellenek az ösztön parancsolta szükségletek…
mindent felülír a szív szárnyalása. Vég nélküli, szenvedélyben táncoló
éjszakák, szoros ölelésekkel és halk suttogásokkal… az elszenderülő álom csak
megtöri ezt a csodálatos, titokzatos szertartást.
Mégis üres fejjel és forró,
nyugtató érzelmekkel merültem álomba. Egész éjszaka a makulátlan feketeség uralkodott
a fejemben, nem keringtek benne baljós képek… éreztem testem körül a gyengéd
szorítását, s mohón bújtam életem legértékesebb kincséhez, aki megnyugvást
nyújt a legnagyobb viharban is.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése