Ugye tudod, hogy mindig
szeretni foglak? Talán már azelőtt szerettelek, hogy megtudtam, a világon vagy.
Ha a szemem olyan mint a tenger, akkor te vagy rajta a finom szellő, ami fellebbenti
finoman táncoló hullámokat… s te vagy az is, aki vihart kelt, mikor távozni
készül. Nem akarlak elengedni… szorítalak, s rajtam közben elsüllyed az összes
hajó, ami halkan vitorlázott… szétzúzok mindent, hogy a közelemben
tarthassalak. S amikor végleg elmész, néma, süket csend hull rám. Elszürkül a
felszín, elszürkül minden és élettelenné válik a sugárzó napsütés is az
ébredező tavaszban.
Te vagy a tavasz lelke,
amely mosolyra csalja az emberek szomorú száját. A te jóságod miatt rügyeznek a
fák, s zöldül be az egész bolygó. Rád várt mindenki, az én egész lelkem, ami összeér
a virágzó földdel, mikor végre eljössz értem. Újra tavasz lesz. Legyőzted a tél
szorító magányát. Legyőztél mindent, úrrá lettél a sötétségen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése