Eljött az a korszak, amikor mindent szabad. A
legnagyobbakat megálmodni és véghezvinni. Nincsenek korlátok… nem számítanak a
pontok, az egyetemek, a racionális ész. Ezeket mind le lehet győzni a puszta
szárnyalás erejével.
Ha már ténylegesen nekiállunk fantáziálni, azt nagyban
illik csinálni. A legvégső, lehetetlenségi határokig kinyújtani, és
teletűzdelni a legmerészebb apróságokkal. Egy végtelen, gyermeki bakancslistát
írni, fiatalon hinni az örök szerelemben… Mégis mikor legyek őrült, ha nem
most, egy lépéssel a szakadék széle előtt? Ugráshoz készülök… a gyermekkorból a
felnőtt létbe… ahol a nap sugarai már nem táncoló szépséggel égetik a bőröm… ahol
a természet suttogását nem hallom…
Bárcsak soha se veszíteném el ezt a kapcsolatot a
szívemmel, a fantáziámmal. Bárcsak igazzá válna a sok-sok vágy, amit azért
hordozunk magunkban, hogy szebbé tegyék a szürkeséget.
Ugrani kell, csukott szemmel. Fura érzés járja át az
összes porcikámat. Minden hajt a végső cél felé… hívogat a sok ismeretlen táj,
csábítanak a fényes árnyak… régen éreztem már olyat, hogy minden, ami felett
elhalad a tekintetem, hirtelen felerősül, és hatványozottan száll az elmémbe. Élesebb
a szemem, hallom az emberek kósza gondolatait… forrong bennem az eddig alvó
vér, és létem teljesen más értelmet nyert. Hajt az erő, a másik szívéből nyert
motiváció. Minden tettem a jövő egy-egy alapköve. Észrevétlenül saját magam
építem ki az utat, amiben valóban járni akarok. Ritkán jár együtt ilyen békességben az eszem
és a szívem… de valaki rendet tett a kettejük harcában… csupán annyival, hogy
képes szeretni ezt az őrült rendszert…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése