„Már majdnem megszöktünk. Épp akkor, amikor már majdnem
elsírtam magam a tudattól, hogy nélküled kell lélegeznem. Nevetséges, igaz? Már
kezdené az agyam kínozni a szívem, hogy hogyan tarthat megint itt, hogyan képes
komplex személyiségét odaajándékozni a másiknak…? De most mégsem meri
racionális gátjait felállítani.
Túl erős vagy… túlzottan szeretsz engem ahhoz, hogy most
bármi is megállíthasson engem… mert álmodva nevetünk, és nem félünk a jövőtől…
Azt hittem nem létezhet olyan szenvedély, amelyet
kergettem. Aztán hirtelen erősen, fénylően berobbant az életembe, és elhozta a
régen várt biztonságot. A kellemes nyugodtságot, és bizalmat a jövőbe, ami
forró szenvedéllyel párosul. Finom, porcelán bőröd alá bújnék minden percben,
hogy megláthassalak igazán belülről. Ívelt, érzéki ajkaid rejtik magukba a
boldogságom minden sejtjét. Érintésed villámcsapásként váltja meg szürke létem
rövid perceit… S akkor megáll az idő, a valóság színes fala leomlik, s hirtelen
az örökkévaló álom világában találom magam. Nincs nevem, sem korom… és még a
múltam súlyaitól is megfosztottál. A legnehezebb terhemtől megváltottál, és
felkutattad a legmélyebb berkekben lakó ént. Bátor vagy. Szeretetteljes,
szenvedélyes és odaadó. Te vagy a férfi, aki bennem él, és mellettem áll. Aki
miatt megtalálhattam önmagam utolsó darabját, s aki rávilágított a képre, ami
most már kristálytisztán csillog előttem…”
*Neked
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése