Csak nézz rám legalább egy pillanatig… szeress vagy
átkozd a nevem, mindegy, csak hadd halljam hangod, miközben érzéki ajkad engem
formál! Érj hozzám félőn, hogy felrobbanhasson bennem a feszítő érzelem… pusztíts
el távolságoddal, majd teremts újjá…
Soha ne menj el, ismerj meg, simíts végig rajtam… majd
mikor már megláttad a bennem lakó sötétséged, adj gyűrűt, s mellé jövőt. Tűzd
hajamba az örökkévalóság fehér fátylát… aztán vigyél magaddal az otthonodba… s
én megígérem neked, a legszentebb női ajándékot adom át…
*
Aki már túl sokszor búcsúzott el törött szívétől, az már
csak a jövőbe kapaszkodik. Ezer sebtől vérezve, a poros földúton húzza magát
előre a fényes világba, ahol majd minden
más lesz. Ezt suttogják a délbábok…
Benned, a reményben horgonyoztam le. Szorosan kapaszkodom
beléd, s közben lehunyom félő szemem… mögéd bújok, hátha meg tudsz védeni a
fájdalomtól.
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése