A hála talán az egyik
legfoghatatlanabb dolog a világon. Az ember olyan gyarló, hogy alig tudja
meghatározni, mi az a hála… Csakis a mély, érző szívből képes előtörni, feltételek
nélkül és tisztán mosolyog az emberre. Akkor ölt különösen nagyszerű formát, ha
a szeretettel jár kézen fogva…
Lehet hálás a gyermek,
amiért felnevelte, ápolta és szerette az édesanyja. Lehet hálás a megöregedett
ember, amiért a fiatal felé nyújtja a kezét és a halál árnyékában is elűzi a
sötétséget. Lehet hálás a szerető is… a tengernyi szép pillanatért, élményért,
csókért, ölelésért…
**
Beragyogja az életet is
akár. Elűzi a leggonoszabb démont is, aki a múlt börtönéből ordibál… hihetetlen
erővel élteti az egyszerű embert. Képes elhitetni velünk, hogy sose halunk meg…
Ezek a pillanatok
betapasztják az ember száját. Csak lebegünk bennük, miközben a lelkünk belénk
írja az érzéseket, amiket bármennyire is próbálunk szavakba erőltetni, nem
megy. Ez az őszinte szeretet, ami a legritkább kincs, és ami most itt tündöklik
bennem. Vele maradnék, ameddig csak tudok… vele hunynám le minden nap a szemem…
őt ölelném, ő lenne a menedékben a viharos világban…
G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése