"Szerelem. Emlékek,
érzések, illatok végeláthatatlan halmaza. Azt mondják, lehetetlen nélküle élni.
Hideg, kemény, néma szív nő bennünk, ha nem engedjük be az életünkbe. Hiába a
tengernyi csalódás, ha újra eljön, már nem lehet megállítani. Olyan sok arcot
képes magára ölteni… olykor álarcot is, amit ha levet, feltűnik eltorzult, összetört
arca. Hazugságok tartják össze a sebeket ronda ábrázatán, szájából őszinte
fájdalmakat köp felénk, mi pedig megalázottan, megmerevedve bámuljuk ezt a
szörnyeteget. Elpusztította mindenünket, pedig mi hittünk szépségében.
Láttam ezt a szörnyet.
Elvett tőlem mindent. Hideg, kőszívet akart bennem teremteni. Meglopta a lelkem
szeretetteljes egészét… elvágta a remény aranyfonalát.
Most keresem az igazi
szerelmet, amely nem visel álarcot. Kedves, barna pillantásával eloszlatja a
félelmeket, ölelésével értelmet ad a valóságnak. Mindig azt hittem, hogy
megtaláltam, aztán újabb és újabb hamis maszkokat dobált le magáról.
Halkan száll egy ima az
ég felé. Szerelmet kér a reszkető szív. Hogy végre gyengéden viszontszeressék,
állhatatosan megbecsüljék és ő lehessen az egyetlen a másik elzárt, hideg
lelkében…"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése