Kérés nélküli szerelem.
Sodor, visz magával… nem mutatja meg a szilánkjait. Könnyű táncba hív, melyben
az idő és a gondolkodás kevés szerepet játszanak.
Láthatatlan az érzelem
még mikor fejlődik. Formálódik minden egyes perc, csók, ölelés, suttogás által,
s majd mekkora öröm lesz visszanézni a jövőből ezeket az édes perceket!
Az örökkévalóság iránti
vágy és a jelen élvezete harcolnak a szerelmes szívben. Ez változatlan marad…
mindegy, hogy hányszor maradtál már ott kifosztott érzelmekkel… ha megint
szeretsz, megint harcolsz…
A nő legyen szép,
titokzatos és büszke. A férfi pedig szeresse őt mindennél jobban. Emelje őt fel
az egyszerűség fojtogatásából, adjon meg neki mindent, s ekkor egy igazi nő
odaajándékozza majd a szívét. Gondosan lehántja a selyemburkot, amely felfogja
a valóság mocskát, és vörös, dobogó lelke ott áll majd előtte. Mit tesz a
férfi…? Megijed, elszalad? Vagy csak egy kis részt ragad ki, majd gyáván
elmenekül? Nem. Az igazi férfi marad… lerakja az önimádatát, a félelmeit, és
elvesz a ragyogásban. Büszkén vállalja, hogy hű, hogy szíve nem csábul el. Két
ilyen ember szerelme nem zárt, nem szűkös, épp ellenkezőleg: nyitott, fényes,
benne rejlik a világ minden szépsége. Erősítik egymást, de közben erőikkel
mégis állandó harcban vannak. Megmagyarázhatatlan a szenvedély, a kötődés,
minden olyan egyszerű, hogy szinte megfejthetetlennek tűnik…
Fiatalon mesékben
keressük a szerelmet, azt hisszük, hogy még a társadalmi különbségeket is
áthidalhatjuk… aztán kicsit megöregszünk, kicsit összetörik a szívünk, és
megállapodunk a legszebb, legmélyebb és egyszerűbb szerelemben…
G.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése