Az igazi művészet a hivatás megtalálása

Az emberek szemében már sokszor láttam „azt” a csillogást. Mikor kedvesükkel beszélnek, mikor nagyon nevetnek, vagy éppen az igazságot hallják meg a másiktól. Apró folyamként odagyűlik a pár csepp könny, és elhomályosítja a látást. Ez még nem sírás, csak a test kifejeződése egy emelkedett pillanatban. Amikor kilépünk a hétköznapi hangulatból, és egy pillanatra fellépünk a transzcendencia lépcsőjére.

     A legnagyobb baj bennünk az, hogy a belénk ivódott, ősi rendszereket nem tudjuk legyőzni. Kevés az olyan, aki a legtetejétől a legaljáig belátja azt a réteget, amit az emberiség alkot. Eddig né is azt hittem, hogy a szeretet mindent legyőz… és ez így is van, de amint annak már csak a szikrái pattognak, a tűz már nem ég. A felépített várak porrá zúzódnak, és minden eltűnik. Csak az emlékképek pislákolnak a vad háborúban már…

     Régen írtam már erről az érzésről. Pedig két éve már átéltem. Láttam, milyen, amikor valaki tényleg nem „átlagos”, pontosabban nem egészséges. Azt hiszem, nekem ezt időről időre látnom kell, hogy merítkezhessek az élmény lelki katarzisából.

A kincs, a csoda mindannyiunkban benne van. Isten mindenkinek igazságosan ad, habár az emberi elme ezt nem tudja teljes egészében észrevenni. Aki itt kevesebbre ítéltetett, amott hihetetlen nagy ajándékot kapott. Van, aki a teljességet nem egészséges test formájában kapta meg… de az, akinek megadatott az egészséges és tiszta értelem, annak muszáj vállalnia azt a szolgálatot az életben, hogy mindent megtegyen a teljes életért… megcselekedni a jót, és elűzni a bűnt.

      Megnyugszom, mikor a lelkembe tér ez az érzés. Büszkeséggel tölt el a tudat, hogy én nem a felszín világában mozgom… hogy a jóért való harc bennem örök. S nem baj, ha nem mutatok fel egy csinált, színes képet az arra nem érdemes embereknek.

Megbecsülöm azt, amim van, és hálát adok érte. Talán soha sem vagyok megelégedve… túl egyszerű, s nem elég sokszínű még a munkám. Az ember gyarló, hogy folyton erre gondol, de azért soha sem ad hálát, hogy csak erre kell gondolnia. Minden anyagi vagy érzelmi dolog eltörpül a teljes élet leélése mellett. Nem szánalmat kell érezni a beteg ember iránt, inkább segítő kezet nyújtani, s közben megbecsülni az ő bátorságát, és a saját szerencsénket is…

*Az individuum és az individualitás nem ugyanaz. Valaki az egó rövid útját választja, valaki a személyiség megtalálásához vezető úton koptatja a lábát.

Gesiterfahrer.