What the water gave me

A remegés belemar minden tagomba. A tél végtelennek és hosszúnak tűnik. Megfagyott lelkek és fáradt szemek vesznek körbe. A lelkem sikít ebben a tompa némaságban. Senki sem mondta, hogy a világ legszebb érzése az összes sejtembe belefészkeli magát, s mikor önmagamat is elhagyom az úton, ez nem hagy érzés nélkül. Minden egyes nap hangosan lángoló érzésekkel hajtom le a fejem a párnára. Mikor felkelek, tiszta tudattal visszaemlékszem az előző alkonyatra, és a testi-lelki eufóriára… hiba, nagy hiba, mert minden újból kezdődik.  A gyenge szív legnagyobb mérge a szerelem. Nekem ez soha sem lesz méreg, inkább drog. Mint egy függő… több és több kell, bármit megtennék, hogy az enyém lehessen… sutba dobok mindent, amit felépítettem, csak hadd legyek én neki az egyetlen. A világ ellenem fordult, a barátaim szájából már csak a korholást hallom, és más már nem is érdekel… ide az egyetlen éltető erőmmel!
Mikor nagyon kell, akkor visszatérnek a démonok. Ők nem kiáltanak… halkan, mint a legaljasabb csúszó-mászók a tudatom alá férkőznek, és elkezdik bomlasztani az amúgy erős érzéseimet. A bizonytalanság fertőző hordozói ők. Belém oltják mérgüket, és szenvedek hosszasan…
Nincs olyan nap, hogy ne úgy nyissam ki a szemem, hogy nem ül álom a sarkában. Múlt és jelen perverz összefonódása, a színpadok legszebb és legnagyobb jeleneti, folyamatos zene, ami nem megy ki a fülemből.

Az emberi érzelmi skála legkülönbözőbb értékein ugrálok. A sok színtől már megvakulni készülök… a fülemben folyton lüktet a zene… a kezemmel végig az övét fogom… s orromban a tél füstös illata nyugszik. Minden érzékem kitágult, pedig semmim sincs. Csak egy szívem, amit megint felnyitottam…
 
~*A napfény bántja néha az ember szemét, de simogatja a lelkét. Mit tesz egy barát? Elhúzza a függönyt, hogy szememnek kellemesebb legyen… vagy orcáját a meleg és a fény felé fordítja…?

Geisterfahrer.
Igen, ő egyedül van, most is. Egy részünk mindig lesz, amit nem fogunk tudni odaajándékozni a másiknak. Az embert szeretetre, kihívásra, küzdésre teremtette a Mindenható… de isteni kezeivel beleformált egy apró részt, ami mindig egyedül lesz. Ez az a rész, ami mindig csendre inti az embert… ami elgondolkodtatja, és bármilyen esetben a földön tartja. Ez a rész olyan valós, és olyan élő, hogy az összes teremtménynek meg kell küzdeni azért, hogy elbírja magában. Valaki nem ismeri. Valaki nem akar tudomást venni róla. Mi is ez? Fájdalom. Múlt. Magány. Lélek. Gondolkodásmód. Elvek. Személyiség. Önkifejezés… s minden, mi különleges lehet bennünk, egyedi és egyedüli…