Az üresen álló iskola holnap megtelik, és újra visszavesszük a nyomasztó hétköznapok kissé szürke ruháját. Minden elindul, és a valóság ijesztő pontossága egyre vakítóbban fogja bántani a szemünket.
Szépen lassan vége lesz a nyárnak, és az őszi színek veszik át az uralmat. Bevallom, várom ezt a lassú, nyugodt változást. Minden egészen más értelmet nyer… elmúlik a boldog napsugaras hangulat, s helyébe egy ezer barna színben pompázó, titkos szellem költözik. A természet szerintem ilyenkor változik a legnagyobbat… eldobja a fiatalságát, és bölcs komolyságot ölt fel. Az őszben sok a titok, és a kimondatlan fájdalom, ezt tükrözi a néhol szomorú, esős idő. De mikor novemberben még kisüt a nap, az különleges ajándék az elnyűtt, fáradt, emberi jellemnek.
Miért is beszélek a jövőről? Illene számba vennem a nyáron tett utazásaimat.
2 új és eddig idegennek hitt ország, rengeteg utazás, nevetés, és némi fájdalom. A tájak, amiket láthattam teljesen új energiákat nyújtottak nekem, és megadták a változás kellemes ajándékát. Az idegen nyelv, amit hetekig hallottam magam körül, csak még jobban arra sarkallt, hogy becsüljem meg azt a szépet, amit írni tudok. Az idegen környezet pedig megmutatta, hogy bármennyire is nehéz itt az élet, mindig ide fogok haza jönni, és ez a ház az otthonom. Utazásaim során ez volt az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam… hogy mi is az a hazaszeretet…
Sokat írtam már az emberi jellemről… ennek sokféle változatával találkozhattam az elmúlt időkben. Kegyetlen csaták, gyötrelmes veszekedések, és igazi, barátságos kibékülések… minden nap mást hozott… minden nap másféle problémával birkózhattam meg. Rá kellett jönnöm, hogy nem áll meg az élet még akkor sem, ha nekem épp rossz a kedvem, és nem mozdulok ki.
Annyi, de annyi minden van mögöttem, hogy alig tudok valamit igazán kiemelni.
Még mindig fülemben zúg az óceán simogató morajlása… még mindig az orromban érzem az Alpok friss, érintetlen tájának illatát… még mindig hallom a nevető sikolyokat a vidámparkban…
Rengeteg érzés kavarog bennem. Nem félek… inkább büszkén tekintek az előttem álló jövőbe. Pontosan egy éve ilyenkor fogalmam sem volt róla, hogy mi lesz velem a tanévben, és féltem, unatkozni fogok. Nem így történt… olyan dolgok történtek velem, amik örökre megváltoztattak bizonyos dolgokat.
Most hasonlóképpen tartok kicsit az unalom gonosz szörnyétől, de remélem, hogy minden napom színes és őrült lesz…
~~ Ezt a bejegyzésemet két nagyon fontos embernek szeretném ajánlani.
Launak, aki amikor itt volt megváltoztatta a napjaimat, és hihetetlen őrületet és boldogságot hozott nekem.
A Mosolyszívű Lánynak, aki velem volt mindig, és fogta a kezemet még akkor is, amikor én már a szakadék szélén táncoltam.
Mindennél jobban szeretlek titeket <3 (:
„Lassú volt… fájdalmasan lassú, majd a vágyai egyre gyorsabban csaptak le rám. Minden porcikája megfeszült a mardosó vágytól… tudta, olyat akar most, amit eddig nem kaphatott meg. Hallottam, amint mellkasában zakatol a szíve, és teste megfeszül. Szökni próbáltam… felült, és magához szorított… kegyetlen vágya mindkettőnket fogva tartott.
S milyen is aztán? Illatát orrodban érzed órák múltán is… ajka édes íze ott marad ajkadon… érintésének lágyságától még mindig libabőrös leszel…
Mi ez, kérdem én? Csupasz vágyak, vagy édes rémálmok…?”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése